Anyatejbankot nyitottak

Miután Ivana Micic koraszülött csecsemőjét más édesanyák anyatejével táplálták kórházi tartózkodása idején, a kismama úgy döntött, viszonozza a szívességet más rászoruló szülőknek.

Micic egyike az egyre növekvő számú adományozónak, akik ellátják az első szerb anyatejbankot, amely azzal a céllal kezdte meg működését, hogy népszerűsítse az anyatejes táplálást abban az országban, ahol aggasztóan kevés nő vállalja a szoptatást.

Anyatejes táplálás

"Azzal fejeztem ki a hálámat, hogy én is beálltam donornak. Amíg van tejem, oda fogom adni" - mondta Micic.

A belgrádi újszülött intézetben létesített anyatejbank nem csak Szerbiában, hanem az egész Balkánon az első ilyen jellegű intézmény. Egyelőre főként a kórházban fekvő koraszülött csecsemőket látja el anyatejjel, de a tervek szerint ki fogják bővíteni működését.

Slavica Simic, az intézmény vezetője elmondta, hogy a későbbiekben az ország összes koraszülöttjét szeretnék ellátni, ezen kívül pedig más kórházak szülészeti osztályaira és sebészeteire is szeretnének anyatejet eljuttatni. Azokat az otthon lévő kismamákat is szeretnék ellátni anyatejjel, akik valamilyen egészségügyi okból nem tudnak szoptatni.

Az anyatejbank donorai jelenleg főként olyan édesanyák, akik csecsemője kórházban fekszik, és felesleges anyatejjel rendelkeznek. Az első évben a bank összesen 2300 liter anyatejet gyűjtött be, ami az újszülött intézet saját igényeinek körülbelül egyharmadát fedezte.

Egy másik kismama, a 26 esztendős Ana azt mesélte, hogy nagyszerű érzés tejet adni más babáknak a sajátján kívül. Ana szerint rendkívül humánus érzéssel tölt el.

Simic azt is elmondta, hogy egy Belgrádtól 140 kilométerre, Loznica városban élő nő már több mint egy éve visz rendszeresen anyatejet a bankba.

Ennek ellenére az anyatejbanknak nagyon meg kell küzdenie a donorokért, mert Szerbiában egyáltalán nem népszerű a szoptatás, ami az egészségügyi szakemberek és a szülői szervezetek szerint rendkívül aggasztó jelenség. A szoptatás elterjedtsége egész Délkelet-Európában alacsony, az első hat hónapban az összes csecsemő mindössze 27 százaléka részesül kizárólag anyatejes táplálásban. Az UNICEF adatai szerint ez az arány a világon az egyik legalacsonyabb.

Ez árt a kisbabájának! Szerbiában azonban még ennél is rosszabb a helyzet, ahol ebben a korosztályban csupán a babák 15 százaléka kap kizárólag anyatejet. Ezek a számadatok évek óta változatlanok, annak ellenére, hogy 2005-ben törvényileg tiltották be az olyan reklámokat, amelyek tejet és más italokat kínálnak az újszülötteknek a természetes táplálás helyett.

"Általános nézet, hogy a csecsemő tápszereket olyan mértékben reklámozzák, hogy az anyák a könnyebb megoldás kedvéért ezeket választják. Sőt, még egyes gyermekorvosok is ezt javasolják" - állítja Alexandra Jovic, a szerb "Bababarát" program UNICEF-es vezetője.

Dragana Socanin, a Szerb Szülői Hálózat vezetője szerint az alacsony arányhoz a szoptató anyák elégtelen tájékoztatása és támogatása is hozzájárul. Szerbiában egyetlen kézikönyv vagy szakirodalom sem létezik a szoptatásról. A védőnőknek pedig általában nincs elég idejük arra, hogy családlátogatáskor kielégítő tájékoztatást adjanak a kismamáknak a szoptatással kapcsolatban. Socanin szerint az is aggasztó irányvonalnak számít, hogy sok fiatal édesanya azért nem hajlandó szoptatni, mert hamar vissza akar menni dolgozni, vagy attól félnek, hogy elromlik az alakjuk, esetleg egyszerűen szégyellik. "A nők szégyellik a szoptatást a nyilvános helyeken. A kávéházak és az éttermek egyáltalán nem bababarátok" - véli a szervezet vezetője.

Az újszülött intézet a szoptatós kismamák számának növelése érdekében széles körű médiakampány indítását tervezi, hogy ezzel is megpróbálják népszerűsíteni az anyatejes táplálást, és az anyatej adományozását.

"Azt tervezzük, hogy szórólapjaink mindenütt ott lesznek, ahol a kismamák láthatják: a középiskolás tanácsadóktól a nőgyógyászati rendelőkön át a szülészeti klinikákig" - számolt be Simic. Hamarosan egy járművet is indítanak, amely helyben gyűjti be az adományozott anyatejet Belgrádban. A kismamák betelefonálhatnak, és a bank dolgozói kimennek, ellenőrzik, hogy adhatnak-e tejet, megadják a megfelelő felvilágosítást, és begyűjtik az anyatejet.

Az anyatejbank szabályai szerint a donor nem dohányozhat, nem ihat naponta két egységnél több alkoholt, és nem szenvedhet nemi úton terjedő betegségben. Jelenleg főként az újszülötteket látogató szülésznőkre és védőnőkre, valamint az otthon lévő kismamákra támaszkodik a donorok toborzásában.

Jovic, az UNICEF képviselője elmondta, hogy az anyatejbank értékes támogató szolgálatot is nyújt egy szélesebb körű hálózat keretében, hogy növeljék a kismamák önbizalmát a szoptatás megkezdésekor. "Az Emberi Anyatej Bank pótolhatatlan lehet ebben a hálózatban... és jelentős forrása lehet a kismamák biztonságérzetének" - állítja.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Animáció, videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra