A vércsoportunktól függ, mennyire jó az agyunk?

A AB vércsoportúaknál magasabb az időskorú elbutulás veszélye - derült ki egy tanulmányból, amelyről a Scientific American számolt be.

A vércsoportunknak hatása lehet az agyunk működésére, ahogy öregszünk - derült ki egy nagy mintán készített longitudinális vizsgálatból. A ritka AB vércsoporttal rendelkező emberek esetében, akik a populációnak nagyjából a 10 százalékát alkotják, nagyobb az életkorral járó kognitív problémák előfordulásának az esélye, mint a többieknél.

Közel száz évvel ezelőtt Karl Landsteiner Nobel-díjat kapott azért, mert felfedezte, hogy nem mindenki vére egyforma, különböző vércsoportok léteznek. Azt azonban a mai napig nem tudjuk, miért is léteznek a vércsoportok. Tudjon meg többet, kattintson! A vermonti egyetem hematológusa, Mary Cushman és munkatársai 30 ezer 45 évnél idősebb afroamerikai és eurázsiai egyént vizsgáltak meg 2007-től kezdődően. A vizsgálat célja az volt, hogy megmagyarázzák, miért érinti a délkelet-amerikai népességet, közülük is elsősorban a feketéket az agyvérzés sokkal súlyosabban, mint másokat. A vizsgálatban évente kétszer végeztek kérdőíves felmérést, amelynek alapján kiértékelték a kognitív képességeket (például tanulás, rövid távú memória, végrehajtó funkciók). A kutatás végén 495 egyén mutatott szignifikáns romlást legalább 2-3 telefonos teszten.

Amikor a kognitív leépülést mutató csoportot összevetették egy 587 fős, kognitív romlást nem mutató csoporttal, az derült ki, hogy az AB vércsoportúak esetében 82 százalékkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kognitív romlás bekövetkezik, mint az A, a B, vagy a 0-s vércsoportúak esetében.

Kutatók a vércsoportok és az agyműködés összefüggéseit vizsgálják

A vizsgálat meglepő eredményei nem előzmények nélkül valók. Korábban kiderült ugyanis, hogy a nem 0-s vércsoportúak esetében a szívbetegség, az agyvérzés és a trombózis kialakulásának nagyobb a valószínűsége . Ugyanakkor ezeket az érrendszeri problémákat nem kötötték össze a kognitív képességekkel. A kutatók most arra keresik a választ, hogy hogy függenek össze a kognitív képességek ezekkel a betegségekkel. Cushman szerint további kutatásokra lesz szükség a vércsoport és a kognitív funkciók összefüggésének bizonyításához.

A vércsoportot eddig már számos mentális problémával összekötötték, de ezek az összefüggések igen gyenge lábakon állnak. Más faktorok sokkal döntőbbek egy-egy mentális betegség kialakulásában , mint a vércsoport. Ugyanakkor sok kutató hisz abban, hogy a vércsoportokhoz köthető biológiai háttér föltérképezése közelebb vihet a mentális betegségek gyógykezeléséhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.