A penész túlél minket!

Mindenhol megtelepszik, és veszélyt jelent az egészségünkre. Úgy tűnik, rendkívül jól alkalmazkodik minden körülményhez, sokkal jobban, mint az ember.

A penészhez sok legenda fűződik. Már Nagy Sándor is jól ismerte a penész falánkságát, és parancsára a hidak faoszlopait, illetve a hajók fatörzseit olívaolajjal itatták át. Ugyanakkor óriási szolgálatot is tett az emberiségnek: az első világháborúban pont a penészből fejlesztették ki a penicillint, amely milliók életet mentette meg.

A XX. században újabb megdöbbentő dolgok derültek ki a penészről: a csernobili atomerőmű 4-es blokkjának szarkofágja alól tetemes mennyiségű penészgomba került elő. A radioaktív sugárzás nem pusztította el, sőt, mintha táptalajként szolgált volna ennek az élőlénynek.

Szenzációsak voltak a "Bioriszk" kísérlet eredményei 2004-ben a kozmoszban. Az űrállomás külső testéhez erősítettek 3 kapszulát, telve gombaspórákkal. "A tartályok másfél évig voltak ott, kitéve a világűr hatásainak, sugárzásainak, és mégsem pusztultak el" - mondja Natalia Novikova laboratóriumvezető, a biológiai tudományok doktora. A tudósok azt tervezik, hogy megismétlik a kísérletet, mivel ki akarják deríteni, hogy miért ilyen ellenálló ez az élőlény.

Állítólag a MIR űrállomás megsemmisülésében közvetett módon szintén szerepet játszott ez a gomba. A 80-as években a SZALJUT-6 űrállomást pár hónapra magára hagyták, és ott felejtettek némi ételszennyeződést. Amikor az új űrhajósok visszatértek az állomásra, felfedezték, hogy jó néhány mikroorganizmussal együtt erősen elszaporodott a penész. Sosem sikerült teljesen kiirtani.

A SZALJUT-7 és a MIR űrállomáson a penész felfalta a belső műanyag felületeket, a textilt, a gumit, sőt a szuper kemény kvarcüvegeken is telepeket alkotott. Lassan tönkrementek a műszaki berendezések. Az űrhajósok szomorúan viccelődtek, hogy az állomás igazi gazdája nem az ember, hanem a penész. Végül 2001-ben az űrállomást irányított manőverrel a Csendes-óceán déli része felett visszahozták a földi légkörbe, ahol megsemmisült.

"Úgy tűnik, hogy a penész túlélné az emberiséget, sőt talán a világ megsemmisülését is, mert minden helyzethez alkalmazkodik" - véli Szvetlana Csubatova, a biológiai tudományok doktora.

Forrás: http://www.aif.ru

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!