A kevésbé iskolázott emberek jobban ki vannak téve az influenzának?

Azok, akik nem szereztek magas iskolai végzettséget, nagyobb valószínűséggel kapják el a H1N1 vírust, és a védőoltás is kevésbé hatásos az ő esetükben, mint a diplomásoknál.

A Michigani Egyetem kutatói a CMV (citomegalovírus) nevű kórokozóra adott választ vizsgálták fiataloknál. Jennifer Dowd, a kutatás társszerzője elmondta: az már korábban is ismert volt, hogy az idősebbek között az iskolázatlanabbak nehezebben birkóznak meg a vírussal, de most először mutatták ki ezt az összefüggést fiataloknál is. A CMV a herpeszvírusok családjába tartozó látens vírus, amely az emberek többségében jelen van, de nem okoz tüneteket, mivel az immunrendszer kordában tartja.

Korábbi vizsgálatokból ismert, hogy a magas CMV-ellenanyag-szint megnehezíti a H1N1 elleni küzdelmet, és akadályozza a védőoltás által kiváltandó és a védettséghez szükséges immunválasz létrejöttét is. A mostani tanulmány arra utal, hogy alacsonyabb szocioökonómiai státusz mellett felnőttkorban is nehezebb megküzdeni az újabb fertőzésekkel, és még az influenza elleni védőoltás is kevésbé hatékony.

"Azért választottuk a CMV-t, mert nem távozik a szervezetből, hanem lappangva megmarad, és időről időre újra aktiválódik egyébként egészséges személyekben is" - mondta Allison Aiello, a Michigani Egyetem járványtani docense, a cikk társszerzője. "A CMV-fertőzésre adott válasz ezért az általános immunelváltozások kiváló markere, így a rizikó előrejelzésének egy lehetséges eszköze."

"A H1N1 vírusról azt gondolhatnánk, hogy véletlenszerű a megjelenése, és mindenkit egyformán fenyeget. A kutatásunkból azonban kiderül, hogy bizonyos csoportok, és nem csak a krónikus betegek, veszélyeztetettebbek másoknál" - tette hozzá Dowd.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.