A jövő zsenijeit akarták kitenyészteni

Negyven évvel ezelőtt elindítottak egy mesterséges megtermékenyítő klinikát, ahol a jövő zsenijeit akarták kitenyészteni. A terv balul sült el.

A Robert Klark Graham által 1979-ben indított spermabankos projekt célja az volt, hogy mielőtt mindent letarol a globális kommunizmus, az emberiség krémjének (Graham itt az intelligens fehér férfiakra gondolt) minél több gyereke szülessen. Graham célja elérése érdekében a mesterséges megtermékenyítéshez Nobel-díjas tudósok spermáját akarta felhasználni - írja az index.hu.

Nobel-díjas tudósok spermáját akarta felhasználni
Nobel-díjas tudósok spermáját akarták felhasználni. Fotó: iStock

A kísérlet heves ellenállásba ütközött, és Grahamnek csúfosan csalódnia kellett. Olyannyira negatív visszhangot kapott a sajtóban, hogy a beszervezett háromból két anonim Nobel-díjas donor ki is hátrált a projektből. A harmadik tudós pedig, miután felfedte kilétét, csak újabb bajt hozott magával. A harmadik tudós ugyanis az a William Shockley volt, aki azon kívül, hogy a tranzisztor feltalálásáért kapta meg a fizikai Nobel-díjat, megrögzött rasszista és elitista volt, aminek gyakran hangot is adott.

Egy új eljárás megduplázza a terhesség esélyét - korábbi cikkünkért kattintson !

A projekt vége az lett, hogy egy feljegyzett esetben se kaptak a leendő anyák Nobel-díjas donort, mivel Shockley is hamar kiszállt, mert félt, hogy előrehaladott kora miatt nem lennének egészségesek az utódok. A klinika még húsz évig működött, de a nagyjából 220 gyerek közül, akik a megtermékenyítések eredményéből születtek, nem lettek tudományos géniuszok és olimpikonok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.