A zsigeri zsír felhalmozódása az Alzheimer-kór kialakulását segítheti

Friss kutatások szerint, a túlsúlyos emberek szervei körül felhalmozódó zsigeri zsír szorosan összefügg az Alzheimer-kórhoz kapcsolódó fehérjék megjelenésével az agyban.

"Az ún. 'zsigeri zsír' növelheti a két káros agyi fehérje, az amiloid és a tau szintjét" - magyarázta Dr. Mahsa Dolatshahi, a St. Louis-i Washington Egyetem Orvostudományi Kar kutatócsoportjának vezetője.

Az Alzheimer-kór tényleges tünetei csak sok évvel később jelentkezhetnek.

"Tanulmányunk kimutatta, hogy a magasabb zsigeri zsír az Alzheimer-kór két jellegzetes patológiás fehérjéjének - amiloid és tau - magasabb PET-szintjével társult" - mondta Dolatshahi. "Tudomásunk szerint a mi tanulmányunk az egyetlen, amely bemutatja ezeket az eredményeket a középkorú emberek esetében, ahol a résztvevők még évtizedekre vannak az Alzheimer-kórból eredő demencia legkorábbi tüneteinek kialakulásától."

Az Alzheimer Szövetség szerint 6,9 millió 65 éves vagy annál idősebb amerikait érint az Alzheimer-kór - ez a szám az évszázad közepére 13 millióra emelkedhet. Globálisan 55 millió ember él Alzheimer-kórral, és a 7.halálok, amely évente 1,64 millió áldozatot követel.

A Magyarországon, 2023-ban nyilvántartott Alzheimer-betegek száma, közel 13 ezerre becsülhető a KSH adatai szerint. Ám az érintettek valós száma a nem diagnosztizált esetek miatt ennél jóval magasabb lehet.

Dolatshahi csoportjának alapgondolata az volt, hogy vajon vannak-e olyan tényezők a középkorú emberek egészségében, amelyek befolyásolják az Alzheimer-kór megjelenésének későbbi esélyeit.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

80 középkorú (átlagosan 49 éves) ember bevonásával végzett tanulmányuk, az elhízás és a különböző típusú testzsírok lehetséges hatásaira összpontosított. Az összes résztvevőnek nem volt nyilvánvaló kognitív problémája a vizsgálat idején. Alig több mint fele volt elhízott (57,5%), átlagos BMI-je 32,3 volt (a 30-as BMI az elhízás küszöbértéke). Minden résztvevő esetében egy sor PET-vizsgálatot végeztek az amiloid és tau fehérjék agyi szintjének mérésére, és hasi MRI-ket a bőr alatti és a zsigeri zsír (a szerveket körülvevő mély rejtett zsír) mennyiségének felmérésére.

Laborteszteket is végeztek az emberek koleszterin-, vércukor- és inzulinszintjének ellenőrzésére is.

A tanulmány legfontosabb megállapítása az volt, hogy az Alzheimer-kórral összefüggő amiloid és tau szintje az emberek agyában szorosan összefügg azzal, hogy mennyi zsír gyűlik össze a szerveik körül. Ez a zsigeri zsír felelős az elhízással összefüggő amiloid szint emelkedésének 77 százalékáért. Más típusú zsírok szintje nem befolyásolta az amiloidot.

"Ez a tanulmány túlmutat a BMI használatán, hogy pontosabban jellemezze a testzsírt MRI segítségével, és így kulcsfontosságú betekintést nyújt abba, hogy az elhízás miért növelheti az Alzheimer-kór kockázatát" - mondta az RSNA sajtóközleményében.

A jó hír az, hogy a középkorú emberek sokat tehetnek az elhízás és a zsigeri zsír szintjének csökkentése érdekében, a mozgás és az egészséges táplálkozás tudatosabb beépítésével az életükbe.

Egy másik tanulmányban szintén a zsigeri zsír szerepét vizsgálták. "A kutatásunk egyik legfontosabb eredménye, hogy az Alzheimer-kór elhízással kapcsolatos kockázatainak vizsgálata magában foglalja a kapcsolódó anyagcsere- és lipidproblémák kezelését, amelyek gyakran felmerülnek a magasabb testzsír kialakulásával" - mondta Dr. Cyrus Raji, a Washington Egyetem radiológiai docense.

Ebben a kutatásban túlsúlyos és nem elhízott emberek egyaránt részt vettek. Azt találták, hogy az emberek agyának véráramlása olyan arányban romlik, ahogy a zsigeri zsír szintje emelkedik. Más típusú zsírok esetében nem találtak ilyen kapcsolatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők nagy része este feloszlik, nagy területen derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hazánk északkeleti harmadában, illetve kisebb körzetekben délnyugaton felhős, borongós lehet az idő, ezeken a tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!