Új módszer hegesedés ellen

A töréseknél alkalmazott gipszeléshez hasonló eljárást javasolnak amerikai orvosok a bőrsérülések gyógyításánál is. Az új típusú kötés megelőzi, hogy a sérült bőrfelszín deformálódjon gyógyulása közben, ezáltal jelentősen csökkenti a hegesedés mértékét.

Geoffrey Gurtnernek, a kaliforniai Stanford Egyetem kutatójának és munkatársainak újítása úgy működik, hogy megakadályozza a seb és a sebkörnyék elmozdulását a mindennapi tevékenységek közben.

A sebgyógyulás folyamatának általában úgy kell lezajlania, hogy közben állandó külső mechanikai behatás is éri a szöveteket. Amennyiben ez utóbbi hatást sikerül ellenőrzés alatt tartani, a seb összeforrása közben keletkező hegesedés sokkal kisebb lehet.

A most kifejlesztett kötés tulajdonképpen egy több rétegből álló tapasz: átlátszó polimer, teflon és nyomásérzékeny tapadó rétegek alkotják. A tapaszt a seb formájára vágják, majd erősen rányomják és rászorítják a bőrre, hogy ott ne tudjon elmozdulni. A kötés a seb széleinél feszesen tartja a bőrt, és felveszi mindazokat a behatásokat, melyek egyébként húznák és csavarnák a gyógyuló sebet.

A malacokon végzett tesztek során kiderült, hogy a sebgyógyulás közben keletkezett hegek vastagsága csak hatoda a korábbi módszerhez képest. Az állatok bőrének sejtszintű elemzése azt mutatta, hogy a sebekben jóval kisebb volt a fibrózis mértéke, amikor az új típusú tapasszal gyógyultak. A következő szakaszban a kötést kilenc önkéntes embernél is tesztelték, akik hasplasztikán estek át. Az Annals of Surgery című szakfolyóiratban megjelent ismertetés szerint mind a páciensek, mind a sebészek véleménye az volt, hogy az új technikával jóval kevesebb hegesedés tapasztalható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.