Barna foltok a bőrön: ősszel érdemes kezelni

Az ősz beköszöntével megváltozik az időjárás, a hőmérséklet, és más környezeti hatások érik a bőrünket, mint nyáron. Éppen ezért ugyanúgy, ahogyan ilyenkor a ruhatárunkat is lecseréljük, érdemes a bőrápolási rutinunkat is az évszakhoz “finomhangolni”.

Az őszi hónapokban sem kell teljesen más termékeket használnunk, hiszen az évszakváltás nem változtatja meg az alap bőrtípusunkat. Viszont a bőrünk állapotára hatással lehetnek a megváltozott környezeti tényezők. Az egyik leggyakoribb kérdés az őszi bőrápolással kapcsolatban, hogy ebben az időszakban is kell-e fényvédőt használni. A válasz pedig az, hogy igen, kell. A fényvédő felhős, borult időben is fontos, mivel az UV-sugarak jelentős része a felhőkön is áthatol, éppen ezért ilyenkor is lehet bőrkárosító, illetve bőröregítő hatásuk.

Fordítsunk figyelmet a hidratálásra

Ősszel sokan tapasztalják, hogy a bőrük szárazabbá válik, aminek több oka is lehet. Ha valaki túlzásba vitte a napozást nyáron, különösen fényvédő nélkül, akkor vízhiányosabb lehet a bőre, illetve esetenként gyulladások is előfordulhatnak. Éppen ezért ebben az évszakban érdemes hangsúlyt fektetni a bőrünk rehidratálására, a gyulladáscsökkentésre, illetve a bőr védőrétegének erősítésére, regenerálására. Jó szolgálatot tesznek ilyenkor a pro- és prebiotikus bőrápoló készítmények, melyek segítenek helyreállítani a bőrfelszín mikrobaegyensúlyát.

Hidratálásra érdemes olyan hatóanyagokat keresni, mint a hialuronsav, a béta-glükán, az aminosav komplexek, az argánolaj, az édesmandulaolaj, a jojobaolaj, a szkvalán és a glicerin. Bőrnyugtatásra, regenerálásra válasszunk olyan termékeket, amelyekben centella (ázsiai gázló), ceramidok, panthenol, aloe vera, zöld tea vannak, gyulladáscsökkentésre pedig beválthat az azulén, a kamilla, az allantoin, a betain és a kenderolaj is.

Hiperpigmentáció: van megoldás erre is

Az őszi időszak remek alkalom arra, hogy kezeljük a nyáron kialakult pigmentfoltokat. Erre a célra igénybe vehetünk kozmetikai, illetve esztétikai bőrgyógyászati speciális kezeléseket. Ha otthon próbálkoznánk vele, akkor keressünk olyan termékeket, amelyekben retinol- vagy retinolszármazék, niacinamid, C-vitamin, arbutin, illetve azelainsav vannak. Ezek mind segíthetnek a hiperpigmentáció halványításában, de csak akkor, ha mellette lelkiismeretesen fényvédőzünk ebben az időszakban is, hiszen a pigmentfoltok nagy részének kialakulásáért, illetve sötétebbé válásáért is az UV-sugarak felelnek.

bőrápolás, bőrgyógyászat
Az őszi hónapokban kiemelt figyelmet kell fordítanunk a bőrápolásra. Fotó: Getty Images

Fókuszban a bőrfelszín megújítása

Szintén ősszel lehet érdemes hámlasztó kezelésekbe kezdeni – ezek a hiperpigmentáció halványítása mellett a bőrfelszín megújításában is segítenek. Szintén léteznek kozmetikai, illetve esztétikai bőrgyógyászati módszerek, de házilag használható készítményeket is beépíthetünk a bőrápolási rutinunkba. Fontos, hogy ha korábban még nem hámlasztottunk, akkor mindig gyenge hatóanyagtartalmú termékkel kezdjünk, és fokozatosan emeljük a használat gyakoriságát, illetve váltsunk magasabb hatóanyagtartalmú termékekre.

Zsíros bőre a BHA-savak (szalicilsav), száraz, érett, napkárosodott bőrre az AHA-savak (glikolsav, tejsav, mandulasav), érzékenyebbre pedig a PHA-sav használata javasolt. Mindig tartsuk be azokat az utasításokat, amelyeket a termék gyártója a kozmetikum címkéjén feltüntet. Emellett az őszi időszakban érdemes olyan kozmetikai kezelésekbe fogni, amelyek a bőrfelszín felsértésével járnak. Ilyenek például a dermaroller vagy a mezopen – fontos, hogy ezekkel házilag ne próbálkozzunk, mert komoly bőrsérüléseket, illetve akár életre szóló hegesedést is előidézhetünk velük.

Kerüljünk mindent, ami száríthatja a bőrt

Általános szabály a hűvösebb, szelesebb évszakban, illetve a fűtésszezon elkezdődésével, hogy igyekezzünk a bőrünket minél jobban óvni a kiszáradástól. Ne tusoljunk és mossunk arcot túl meleg vízzel, kerüljük az erősen habzó lemosók, bőrtisztítók használatát, illetve ne vegyünk túl hosszú ideig tartó, forró kádfürdőket napi szinten, mert ezek erőteljesen száríthatják a bőrt. Emellett, ha a lakásunk levegője túl száraz, érdemes lehet beszerezni valamilyen párásító készüléket, mivel ez is segíthet csökkenteni a bőrszárazságot. Érdemes magunknál hordani valamilyen arcpermetet, amellyel befújhatjuk az arcunkat, ha napközben a belső terekben húzódni kezd a bőrünk, ez is segíthet a hidratálásban. Keressünk olyan hatóanyagokat, mint a hialuronsav, a betain, a panthenol, az aloe vera, a zöld tea vagy a rózsavíz.

A gélesebb, tejesebb állagú krémekről, testápolókról az őszi időszakban érdemes lehet a testesebb, gazdagabb krémekre, testvajakra váltani, ezek enyhíthetik a bőrszárazságot, viszketést, húzódó érzést. A shea vaj, mandulaolaj, ceramid, allantoin, lanolin, glicerin beválhatnak a fűtésszezonban jelentkező bőrszárazság kezelésére. Ilyenkor jön el a tápláló arcolajak használatának ideje is, ezeket használhatjuk önmagunkba, illetve akár a megszokott hidratáló krémünkhöz is cseppenthetünk belőlük – keressünk argán-, avokádó-, makadámi-, vagy édesmandula olajat tartalmazó termékeket.

A cikket Dr. Vass Ilona bőrgyógyász-kozmetológus lektorálta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.