Függőséget okozhat a szolárium használata

Egy hétfőn közzétett tanulmány szerint az UV-fényt sugárzó szoláriumokat használó emberek megfelelnek a függőség kritériumainak, és nagyobb eséllyel szenvednek a szorongás tüneteitől, illetve kábítószerfüggéstől.

Így dolgozik a bőrrákszűrésen az orvos

A Memorial Sloan-Kettering Rákkutató Központ és az Albany Egyetem professzorai által végzett tanulmány keretében 421 diákot vizsgáltak, köztük 229 olyat, aki tavaly használt szoláriumot. A szoláriumhasználók átlagosan 23 alkalommal vették igénybe a készüléket tavaly, és közülük körülbelül 70 százalék mutatta a napozási függőség jeleit, amelyet a más típusú függőségek esetében is felhasznált két mérőszámmal azonosítottak.

"Annak ellenére, hogy a szakemberek folyamatosan próbálják felhívni a lakosság figyelmét a természetes és a mesterséges UV fény egészségügyi kockázataira, a napozás továbbra is terjed a fiatal felnőttek körében" - írja az Archives of Dermatology szaklapban a Memorial Sloan-Kettering kutatói, Catherine Mosher és Sharon Danoff-Burg.

Bőrrák "A külső szépítésére irányuló vágy mellett a barnulás egyéb motivációi közé tartozik a pihenés, a kedély javítása és a szocializáció."

A kutatók szerint amennyiben a további kutatások megerősítik az "affektív tényezők" és a mesterséges napozás közötti összefüggést, az alap kedélybetegség kezelésére lehet szükség ahhoz, hogy a gyakori szoláriumhasználók körében csökkenteni lehessen a bőrrák kockázatát. A két szakember úgy véli, a jövőben fel kellene mérni annak lehetőségét, hogy az UV-fényes szoláriumok használói számára nem érdemes-e szorongás és depresszió-szűrést biztosítani, hogy ennek segítségével a valamelyik rendellenességben szenvedő pácienseket mentális egészségügyi szakemberhez lehessen irányítani.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Videó, animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.