Színterápia: mit tudnak a felnőtt színezők?

A színezők és mandalák felnőttek körében is óriási sikert aratnak. Nem csoda! A káros stressz és a kütyüfüggés következményeit mindannyian érezzük magunkon, szabadulnánk tőle, de nem tudjuk hogyan. Az elme lecsendesítésére, a lelkünk megnyugtatására, belső énünk és hangunk megtalálására jelent kreatív és élvezetes módszert a színezés.

Az idei év világviszonylatban is legnagyobb meglepetése a könyvpiacon a felnőtt színező. 30-50 oldalnyi tematikus mintagyűjteményekről beszélünk, amelyek pont olyanok, mint gyerekkorunk színezői: egy előre megrajzolt ábrát kell kedvünk szerint kiszínezni.

Az ötletet a skót illusztrátor, Johanna Basford Secret Garden (Titkos kert) című könyve adta - ebből például világszerte 1,4 millió példányt értékesítettek - azóta számos hasonló színezőkönyv jelent meg.

Mi lehet a siker oka?

Színezés közben kikapcsol az agyunk, már-már meditatív állapotba kerülünk, amikoris kizárjuk a külvilágot, elülnek fejünkben a csapongó gondolathullámok. Egyes pszichológusok színezés közben átélhető a flow-élmény, az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől energiával töltődik fel, abban teljesen részt vesz, átadja magát a folyamatnak, és ebben örömét leli. Annyira feloldódik a tevékenységben, hogy bármi áron folytatni akarja, pusztán saját magáért.

Felnőtt színező - Forrás: sugallatok.hu

Ez annak köszönhető, hogy rajzolás közben a jobb agyféltekénk dolgozik, a bal pedig, amelyik a racionális, logikus gondolkodásért felelős, kikapcsol. Az ilyen relaxált állapotban csökken a pulzus, a vérnyomás és a stresszhormonok szintje. Ugyanezen az elven alapul a jobb agyféltekés rajzolás is, amit az amerikai kineziológus Betty Edwards stresszhelyzetek oldására használt.

Színterápia

A színek élettani paraméterekre való hatásának kísérleti feltárása csak századunk második harmadában kezdődött. Egyes kutatók növények, mások állatok növekedésének mértékét vizsgálták különböző színű sugárzások hatására. Megállapították például, hogy a vörös színű sugarak erősen stimuláló, míg az ultraibolya sugarak teljesítményfokozó hatásúak.

Később azt is sikerült feltárni, hogy a színek sugárzása hatással van az emberi vízháztartásra, cukoranyagcserére, köztiagy-és agyalapimirigy-rendszerre, a vér összetételére, a hormonanyagcserére, a vegetatív idegrendszerre, és a máj anyagcsere folyamataira .

Mandalák

A mandala szó a klasszikus indiai szanszkrit nyelvből ered, azt jelenti: kör. A mandalák absztrakt minták, a középpontból indulnak és kifelé áradnak. Középpontja a világ közepét szimbolizálja. Sok kultúra világszerte használja a mandalát, mint spirituális gyakorlatot.

Jung szerint a mandala segít kiegyensúlyozni a psziché rendellenességeit azáltal, ahogy a minták a mandala középpontjához vezetnek. Ezt olyan gyógyító erőnek tartotta, ami az intuícióból származik és nem a tudatos tartományból.

Belső énünk és hangunk megtalálására jelent kreatív és élvezetes módszert a színezés

A színek jelentése a mandalákban

Fehér: tisztaság, tökéletesség, ártatlanság, őszinteség, megbízhatóság, karmikus megbocsátás.

Hatása: méregtelenítő.

Fekete: méltóság, hajthatatlanság, gyász, félelem, sötétség, reménytelenség.

Hatása: segít leküzdeni a túlérzékenységet

Ezüst: nőiesség, érzelmek.

Hatása: erősíti a női energiákat.

Arany: Nap, szépség, tisztaság, béke, kegyelem, gazdagság, bölcsesség.

Hatása: a férfi energiákat erősít.

Sárga: Nap, vidámság, öröm, kibontakozás, fantázia, barátságosság, szabadságérzet, önhittség, fény.

Hatása: nyugalmat ad, javítja a memóriát, serkenti a munkakedvet.

Narancssárga: életöröm, aktivitás, energia, egészség, gyöngédség, vitalitás, kifelé fordulás.

Hatása: javítja a hangulatot.

Piros: szeretet, szerelem, érzékiség, önbizalom, erő, önállóság, hatalom, melegség, tűz, energiaáramlás.

Hatása: eltaszítja az ártó energiákat. Fokozza az étvágyat.

Rózsaszín: romantika, odaadás, nőiesség, érzékenység, önzetlenség, elegancia.

Hatása: félelem ellen, fiatalít.

Kék: nyugalom, kiegyensúlyozottság, biztonság, harmónia, kapcsolatteremtés, víz.

Hatása: frissítően hat, segít a döntések meghozatalában.

Sötétkék: lelki gyógyulás, bölcsesség.

Hatása: oldja a fizikai fájdalmakat.

Ibolya: mágia, spiritualitás, misztikum, érzelmi töltés, befelé fordulás, lemondás.

Hatása: megsemmisíti az ártó erőket, fokozza a természetes meditáció hatékonyságát.

Türkiz: barátság, báj, öntudat, humor.

Hatása: segíti a megérzéseket, érzelmileg regenerál.

Zöld: egyensúly, élet, természet, gyógyulás, tisztesség, becsvágy.

Hatása: gyógyít, méregtelenítő és regeneráló, nyitottá és elfogadóbbá tesz.

Világoszöld: letisztulás, újjászületés.

Hatása: érzelmi feszültségek ellen.

Barna: stabilitás, földközelség.

Hatása: növeli a biztonságérzetet.

Forrás: www.konyves.blog.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra