Bőrkeményedés, tyúkszem: így tüntessük el

A lábaink a leginkább igénybe vett testrészeink közé tartoznak: évente akár több száz kilométert is gyalogolhatunk, és a lábfejünk érzékeny "gépezetének" nemcsak a testsúlyunkat kell megtartania, de az egyensúlyozásban is nagy szerepe van. Mégsem fordítunk elég figyelmet az állapotára és az ápolására.

A szakemberek szerint a felnőttek közel háromnegyedének van valamilyen lábproblémája, melyek közül a leggyakoribbak a bőrkeményedések és tyúkszemek, vagyis megvastagodott, megkeményedett bőrrétegek a talp és a lábfej azon területein, melyek állandó nyomásnak, dörzsölésnek és igénybevételnek vannak kitéve.

Ezek a bőrhibák megjelenhetnek a lábujjak tetején, a kis lábujj oldalsó részén, a talppárnán, esetleg a lábujjak között, vagyis minden olyan területen, amely hozzádörzsölődhet a cipőhöz vagy éppen a lábujjak egymáshoz, vagy éppen olyan helyeken, ahol a láb folyamatos nyomásnak van kitéve (például a talp elülső részén vagy a saroknál).

A bőrkeményedések nagyobb kiterjedésűek, míg a tyúkszemek nagyjából borsószem nagyságúak, enyhén kiemelkednek a bőr felületéből, a szerkezetük pedig kúpos, a kúp csúcsa a láb belsejébe mutat. Ez a "csúcs" irritálhatja az érzékenyebb belső szöveteket, idegeket, amennyiben a tyúkszem külső részét nyomás éri. A tyúkszem és a bőrkeményedés egyaránt komoly fájdalommal, kellemetlenséggel járhat.

A nem múló bőrkeményedést a pedikűrös is eltüntetheti

A nem múló bőrkeményedést a pedikűrös is eltüntetheti

Hogyan kezelhetjük ezeket?

A bőrkeményedéseknél, tyúkszemeknél nagyon fontos, hogy időben kezdjük el a kezelésüket, vagyis rendszeresen vizsgáljuk át a lábunkat, keressünk a kezdődő bőrhibákra utaló jeleket, és az elhalt hámsejteket (melyek összegyűlve, összetömörülve bőrkeményedést okoznak) távolítsuk el.

Mi is az a tyúkszem? Milyen tünetei vannak, hogyan kezelhetjük?
Tudjon meg mindent, kattintson Betegségek A-Z-ig rovatunkra!
Az előrehaladott elváltozásokat semmiképpen ne próbáljuk meg otthon gyógyítgatni, piszkálgatni, mert ezzel csak többet ártunk, mint amennyit használnánk, és jelentősen megnövelhetjük például a fertőzések esélyét is. Mindenképpen forduljunk szakemberhez a lábápolással , ha cukorbetegek vagyunk!

A szódabikarbónás lábfürdő nemcsak puhítja a bőrt és segíti fellazítani az elhalt hámsejteket, hogy azok könnyebben eltávolíthatóak legyenek, de emellett szagtalanít és frissít is. Keverjünk el 3 evőkanál szódabikarbónát egy lavór meleg vízben és áztassuk ebben a lábainkat legalább 15 percig. A bőrkeményedéseket közvetlenül is kezelhetjük a szódabikarbón ával: keverjünk 2-3 evőkanál szódabikarbónából és némi vízből sűrű pasztát, majd ezzel masszírozzuk át az érintett területeket.

Erős kamillateát is keverhetünk a lábáztató vízhez, ez nyugtató, szagtalanító hatású, emellett enyhén szárítja a bőrt és megakadályozza az izzadást, így csökkenti annak az esélyét, hogy a lábunk kidörzsölődjön. A tea megszínezheti a lábunk bőrét, de ettől nem kell megijedni, könnyen el is távolítható.

Az almaecet enyhén szárító és hámlasztó hatású, emellett antimikrobális tulajdonságai is vannak, így nemcsak sikeresen puhíthatjuk vele a bőrkeményedéseket, de a későbbi fertőzéseket is megelőzhetjük. Mártsunk egy vattapamacsot almaecetbe , majd tegyük az érintett területre, lehetőleg egész éjszakára hagyjuk rajta (rögzítsük például ragtapasszal), reggel pedig habkővel óvatosan dörzsöljük át a bőrkeményedést, hogy az elhalt hámsejtektől megszabaduljunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.