Az ápolóknak is szükségük van törődésre

Nem kell sem sok pénzt, sem sok időt rászánnunk, mégis komoly eredményeket érhetünk el és békésebbé válhatunk, ha a betegápolás mellett törődünk egy kicsit magunkkal is.

Sokan vannak, akik idősebb demens vagy például megterhelő tud lenni nemcsak fizikailag, de mentálisan is. Nagyon sok, hozzátartozóját otthon ápoló szembesül a későbbiekben szív- és érrendszeri, illetve egyéb problémákkal, amelyek a rájuk nehezedő stressz és nyomás következményei.

Ezért bár igen fontosak a beteg érdekei és jó közérzete, nem szabad elfeledkeznünk saját mentális és fizikai egészségünkről sem: ezt diktálja a gondozott érdeke is. Hiszen egy nyugodtabb, felfrissült ápoló békéje rá is kisugárzik.

Az amerikai Alzheimer Társaság egy meditációval kapcsolatos felmérést végzett rokonukat ápolók körében - írja a MayoClinic .

A résztvevők felének egy 12 perces Kirtan Kriya nevű meditációs gyakorlatsort kellett végezniük minden nap, nyolc hétig. A másik csoport ugyanilyen feltételekkel csukott szemmel klasszikus zenét hallgatott.

A meditációt végzők nyolc hét elteltével nemcsak jobb mentális állapotba kerültek és sokkal nyugodtabbá váltak, de a kognitív képességeik is fejlődést mutattak, ami újabb kutatási témákat vetett fel az agy motorikus központjának fejlesztésével kapcsolatban.

A Kirtan Kriya meditáció az évezredek óta gyakorolt Kundalini-jóga irányzat része, gyakran "éneklő gyakorlatnak" is hívják, mert végrehajtása úgy történik, hogy bizonyos hangokat kell kántálni vagy énekelni, a hozzájuk tartozó ujjtartásokkal (mudrákkal). Az Alzheimer Kutatási és Megelőzési Központ (Alzheimer's Research and Prevention Foundation) honlapján részletesebb angol nyelvű információkat olvashatunk erről a meditációtípusról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!