A szülésekre is hat az influenzajárvány

Az országos influenzajárvány miatt hetvenkét kórházban van teljes vagy részleges látogatási tilalom - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának legfrissebb összegzéséből.

Hetvenkét kórházban van látogatási tilalom

Látogatási tilalmat rendeltek el csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Kórház teljes területére, beleértve a kecskeméti, a kiskunfélegyházi és a kalocsai telephelyet is. A kórház közlése szerint a látogatási tilalom ideje alatt a súlyos, életveszélyes állapotú betegnél az osztályvezető főorvos írásos engedélyével egy hozzátartozó tartózkodhat, és az apás szülésnél is csak az az édesapa lehet bent, aki igazolni tudja, hogy megkapta az influenza elleni védőoltást .

Újabb korlátozások az influenzajárvány miatt, baba, csecsemő, kórház, influenza influenzajárvány influenzavírus látogatási tilalom beteglátogatási tilalom
Apás szülésnél csak a beoltott édesapa lehet bent

Az influenzajárvány miatt korábban elrendelt látogatási tilalmak továbbra is érvényben vannak, ezek a fővárosban és 16 megyében érintenek egészségügyi intézményeket (Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyében); a korlátozások alól mostanra már csak Zala megye kivétel.

A korábban közzétett jelentés szerint a 6. héten az országban tovább terjedt az influenza , azonban a megbetegedések számának emelkedése mérsékeltebb volt, mint az előző héten.

A közlés szerint február 5. és 11. között 27,5 százalékkal többen - csaknem hetvenezren - fordultak orvoshoz, mint az azt megelőző héten.

Látogatási tilalom Tolna megyében is

Látogatási tilalom van érvényben a Tolna Megyei Balassa János Kórházban, Szekszárdon az influenzás megbetegedések növekvő száma miatt - közölte a kórház orvosigazgatója az MTI-vel.

Szűcs Mária elmondta: a tilalom az összes gyógyító osztályt érinti. Az előjegyzéssel érkező betegeket arra kérik, hogy influenzás tünetek esetén kérjenek későbbi időpontot az orvosi ellátáshoz.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának előzőleg közzétett összegzése szerint az országos influenzajárvány miatt hetvenkét kórházban van teljes vagy részleges látogatási tilalom, amely a fővárosban és 16 megyében érintenek egészségügyi intézményeket. Tolna megyében a bonyhádi kórházban sem lehet betegeket felkeresni, az intézmény minden osztályára elrendelték a látogatási tilalmat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!