A pornó így teszi tönkre a kapcsolatot

Az ágazat több bevételt termel évente, mint egész Hollywood, a közzétett tartalmak hatására pedig torzulhat a fogyasztók önértékelése, irreális elvárások alakulhatnak ki, és erősödhet a test tárgyiasítása: ez a pornó.

Az internet elterjedésével számos tekintetben megnyílt előttünk a világ. Ennek egyik eleme, hogy néhány kattintással pornográf tartalmak széles kínálatához férünk hozzá. Úgy tűnik, ezzel a lehetőséggel sokan élnek is, ugyanis a felnőtt tartalmak böngészése az internetezés negyedik leggyakoribb oka. Csakhogy ez nem feltétlenül válik előnyünkre.

A jóból is megárt a sok

Ahogy Váradi Fanni szexuálpszichológus nyilatkozta korábban a HáziPatikának, az még nem feltétlenül okoz gondot, ha egy párkapcsolatban időnként pornográf tartalmakat néz az egyik vagy akár mindkét fél. A tudatos és mértékletes fogyasztás ugyanis akár pozitívan is hathat ránk: nyitottabbá, kísérletezőbbé és magabiztosabbá válhatunk az ágyban, és könnyebben rájöhetünk, mire vágyunk, illetve milyen fantáziálások hoznak lázba minket.

Problémáról akkor beszélhetünk, ha a pornófogyasztás rendszeressé és kontrollálatlanná válik. Így ugyanis egy idő után a pornóban látottakat vesszük normálisnak, és saját tapasztalatainkat is ahhoz mérjük, illetve elkezdünk egyre érzéketlenebbé válni a korábban izgatónak tartott ingerekre. Emellett olyan egyéb, a gondolkodásunkra és a tetteinkre gyakorolt hatásai is vannak, amelyekbe az instant kielégülést hajszolva talán nem is gondolunk bele – hívta fel a figyelmet a mentális és lelki egészséggel kapcsolatos edukációval foglalkozó Mélylevegő Projekt egy korábbi Facebook-posztjában.

Ezért nem ártalmatlan, ha a párunk pornót néz.

Napjainkban a pornográfia már egy olyan tömegtermék, amely szinte bárki számára elérhető megfizethető és anonim módon. Így talán nem is csoda, hogy a pornó az egyik legnagyobb üzlet a világon: nemcsak a Netflixet, hanem egész Hollywoodot is megelőzi az éves bevétel tekintetében. A tartalommal közvetített üzenetek azonban jelentős problémákat okozhatnak, a pornótól ugyanis nem idegen sem a szexizmus, sem a tárgyiasítás, de még az erőszak sem. Az ötven legnépszerűbb pornófilmet elemző kutatás ugyanis megállapította, hogy a videók felében jelen van a verbális abúzus, 88 százalékukban pedig a fizikai agresszió. A legnagyobb szemlélettorzítást viszont a pornószínésznők semleges vagy élvezettel teli válaszreakciója okozza.

Azonban nem ez az egyetlen negatív következménye a pornográf tartalmak rendszeres böngészésének. Az alábbiakban a túlzásba vitt pornófogyasztás 5 legjellemzőbb káros hatását ismertetjük a Mélylevegő Projekt gyűjtése alapján.

pornográf tartalom rendszeres nézése
A pornó hatására irreális elvárások alakulhatnak ki, és erősödhet a test tárgyiasítása.Fotó: Getty Images

1. Eltorzítja az önértékelést

Amennyiben a pornóban látott emberekhez hasonlítjuk magunkat, negatív testképünk alakulhat ki, csökkenhet az önértékelésünk, és túlzott elvárásaink fogalmazódhatnak meg a szélsőségesen ábrázolt nőies és férfias sztenderdnek való megfelelésre. Fennáll a veszélye továbbá a szexuális szorongás és a kapcsolati bizonytalanság kialakulásának is.

2. Szexuálisan engedékenyebbé tesz

A pornóban látottak hatására kevésbé érezhetjük szükségét annak, hogy megtartsuk a nekünk (és partnerünknek) komfortos szexuális határokat. Nőhet a hűtlenség mértéke és a szexuális partnerek cserélgetésének gyakorisága is. Az erőszak pornóbeli megjelenítése miatt elfogadottabbá válhat a szemünkben a szexuális agresszió és a nemi erőszak, valamint egyre inkább fogyasztási cikként tekintünk majd az emberi (főleg a női) testre.

3. Irreális elvárásokat alakít ki

A szexualitásunk "forgatókönyvek" mentén szerveződik, amelyek tartalmazzák az együttlét menetére vonatkozó elvárásainkat, hiedelmeinket. A pornó kész forgatókönyveket kínál, és egy idő után ezeket megpróbáljuk átemelni a gyakorlatba, saját szexuális életünkbe. Ez azért probléma, mert irreális elvárások alakulnak ki, így a pornójelenetek és a valós együttlétek közötti kontraszt zavaróvá válhat, ez pedig érzelmi kielégületlenséghez és elhidegüléshez vezethet.

4. Szexuális zavarokhoz vezethet

Ha túl sok pornót nézünk, előbb-utóbb érzéketlenebbé válunk nemcsak az erőszakos cselekedetekkel, hanem a szexuális ingerekkel kapcsolatban is. Ez azt jelenti, hogy már kevésbé jövünk izgalomba azoktól, amelyeket korábban izgatónak találtunk. Ennek hatására csökkenhet a szexuális vágy, növekedhet a szexuális unalom, valamint merevedési és orgazmuszavarok is kialakulhatnak.

5. Csökkenti a párkapcsolati elégedettséget

Ha a pornóban látottakkal hasonlítjuk össze a párunk megjelenését, illetve szexuális teljesítményét/étvágyát/hajlandóságát, az előbb-utóbb a partner leértékeléséhez vezethet. Csökkenhet továbbá az együttlétek száma, a kapcsolatba fektetett energia és a szexuális elégedettség, de csorbát szenved a párkapcsolaton belüli kommunikációs és alkalmazkodási készség is.

A pornófüggőség egy valós és komoly probléma

A pornó nagy veszélye továbbá, hogy könnyen kialakíthat akár függőséget is. A felnőttfilmek ugyanis az izgatóan ható helyzeteket felnagyítva, eltúlozva és túlhangsúlyozva mutatják be, ezért éppen olyan „szuperstimulánsnak” számítanak agyunk számára, mint a mesterséges ízfokozókkal telenyomott gyorsételek, vagy akár a kábítószerek.

A pornófüggőség egyébként egyes becslések szerint több millió ember érint világszerte. A probléma azonban egyelőre nem került fel sem a pszichiátriai, sem az addiktológiai betegségeket felsoroló listára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.