Sok szív szinte egyszerre dobbant Mohácson

A Richter Egészségváros mohácsi állomásán minden eddiginél magasabb összeget, közel hét és félmillió forintot adtak át a város kórházának. A siker a példátlan összefogásnak volt köszönhető.

A Richter Egészségváros Program május 24-én, szombaton Mohácsra érkezett. A jótékonysági akcióval egybekötött, a megelőzést szolgáló és az egészség megőrzésére nevelő rendezvény szűrésekkel, előadásokkal és színes kiegészítő programokkal várta a lakosságot. A lakosság részvételének ösztönzése a hazai gyógyszercég által a Mohácsi Kórház javára felajánlott adomány növelését jelentette egyben. A program elérte célját: az összegyűlt rekordösszegből, 7 433 900 forintból, biztosan megvásárolható az új lélegeztetőgép. A város, a kórház kiemelkedő összefogása és a lakosság aktivitásának köszönhetően a Richter Egészségváros programsorozat történetében az eddigi legmagasabb összeget adták át.

Példátlan összefogásról tett tanúbizonyságot Mohács lakossága, akik saját egészségük védelmében, valamint kórházuk érdekében már a rendezvény hivatalos megnyitásától kezdve aktívan részt vettek az egyes programelemeken. Szekó József, Mohács polgármestere köszöntőjében örömmel nyugtázta, hogy mennyien látogattak ki a Széchenyi térre, és kezdték meg a vizsgálatokat az egyes szűrőpontokon, valamint reményét fejezte ki, hogy a Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott kétmillió forintos alapadomány a nap végére sokszor 300 forinttal gyarapodik majd. "Régóta célunk, hogy a gyógyítás mellett nagy hangsúlyt fektessünk a megelőzésre is. Felelősséget érezve a régió és a város lakosságáért, kötelességünknek érezzük a fejlesztést. Az adományból az Intenzív Osztály számára egy lélegeztetőgép megvásárlása a cél" - mondta dr. Csizmadia Csaba a Mohácsi Kórház főigazgató főorvosa , aki a szűrőprogrammal kapcsolatban kiemelte: a statisztikai adatok egyértelműen igazolják a rendezvény létjogosultságát, így örömmel üdvözölte a Richter Egészségváros Program érkezését.

A város főterén felállított sátrak alkotta utcákon folyamatos nagyüzem volt egész nap, több mint háromezren megfordultak az egyes pontokon. A minden korosztályt megmozgató, példaértékű eseményen több mint kétezer szűrést végeztek el a szakemberek és az előadásokon, tanácsadásokon is kiemelkedően aktív volt a részvétel. A nap folyamán négyszáz fő ellenőriztette koleszterinszintjét, 70 százalékuk azelőtt még sosem vett részt koleszterinszint mérésen, a vizsgáltak felénél mértek magas eredményt. A csontsűrűségmérésen átesett lakosok esetében is igen magas, 60 százalékos volt azok aránya, akik még életükben soha nem jártak ilyen szűrésen; a megszűrtek 14 százalékánál regisztráltak rossz eredményt. A férfiak, felismerve a prosztataszűrés jelentőségét, közel kétszázan vettek részt szűrővizsgálaton. Figyelmeztető értéket 64 esetben mértek az orvosok. A rendezvény további előnye volt, hogy a betegek azonnali tanácsadás keretében közvetlenül a szakemberektől tájékozódhattak a szükséges további lépésekről, teendőkről. Jelentős eredmény, hogy olyan lakosokat is sikerült elérnie a programnak, akik eddig soha nem vettek részt szűrővizsgálatokon.

Krizsó Szilvia újságíró, műsorvezető moderálásával zajlottak az ismeretterjesztő előadások

A szűrővizsgálatok mellett kötetlen, színes beszélgetésekkel várta az érdeklődő nőket, kismamákat és párjaikat is a Richter a Nőkért sátorba a várandós műsorvezető, Jaksity Kata, ahol a nők testi és lelki egészségével kapcsolatos témák kerültek fókuszba. Rácz Zsuzsa írónő a nők társadalmi megbecsülését elősegítő Richter Aranyanyu Díj kapcsán hívott meg beszélgetőpartnereket, köztük Nagy Tímea olimpikont, zsűritagot. A Terézanyu pályázat kapcsán a női lét tabutémáiról, az önszeretet és önelfogadás kérdéseiről folytatódott a beszélgetés, melynek keretében példaértékű női történeteket, sorsokat ismerhetett meg a közönség. Krizsó Szilvia újságíró, műsorvezető moderálásával zajlottak az ismeretterjesztő előadások és beszélgetések a Mohácsi Kórház szakembereivel, akik a szűrővizsgálatokhoz kapcsolódó témákban tájékoztatták a hallgatóságot. Az előadások, kvízjátékok, tesztek nyújtotta szellemi aktivitások után Katus Attila érkezett a színpadra, a főtéren tömegek tornáztak együtt a népszerű aerobik világbajnokkal. Az esemény zárásaként a Zora Néptáncegyüttes szórakoztatta a közönséget, amíg az adománypontok összesítése zajlott.

A nap zárásaként dr. Zalai Károly, a Richter Gedeon Nyrt. PR főmunkatársa adta át dr. Csizmadia Csaba főigazgató főorvosnak a Mohácsi Kórházat megillető 7 433 900 forintos adományt, melyet a kórház egy új lélegeztetőgép beszerzésére fordít. "Egész nap érezni lehetett, hogy sok szív szinte egyszerre dobban" - fogalmazott a rekordadományt átvevő kórházigazgató. Ezzel a páratlan eredménnyel Mohács a Richter Egészségváros programsorozat történetének eddigi legnagyobb támogatását gyűjtötte össze.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +11 °C

Az északkeleti tájakon lévő alacsonyszintű felhőzet és a ködfoltok délelőtti megszűnését követően általában napos időre van kilátás fátyolfelhőkkel, majd estétől nyugat felől elkezd megnövekedni a felhőzet. Csapadék nem várható. A déli, délkeleti szél nagy területen megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos közeli lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet általában 20 és 25 fok között valószínű, de az északkeleti határ mentén ennél néhány fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. Késő estére 11 és 19 fok közé hűl le a levegő. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra