Rekordot döntene Mohács

Szombaton Mohácsra látogat a Richter Egészségváros. Mint Dr. Csizmadia Csaba főigazgató főorvos elmondta, a 80 ezer fő ellátásáért felelős Mohácsi Kórház az Intenzív osztálynak vásárolna lélegeztető gépet a befolyó pénzből.

Az Önök intézménye mekkora területért felelős, hány embert látnak el?

A mohácsi kórház - fekvőbeteg ellátás szempontjából - a korábbi ellátási terület mellett 2012 óta Siklós és Villány körzetéért is felelős, így szakmánként eltérően, de körülbelül 60-80 ezer embert látunk el.

Hány fővel működik a kórház és hány ággyal?

Kórházunkban 300 ágy van, ebből 192 aktív, a maradék 108-ból pedig 48 krónikus, további 60 pedig mozgásszervi rehabilitációs célt szolgál. Ezzel egyébként mi vagyunk - Pécs után - Baranya megye második legnagyobb aktív ágyszámmal működő kórháza. Jelenleg több mint 550 dolgozónk van.

Melyek a legfontosabb, legkiemeltebb szakterületek, osztályok?

A Mohácsi Kórházban az összes nagy szakma képviselteti magát, összesen 13 osztályon. Van például külön Kardiológiai, Gasztroenterológiai és Általános belgyógyászati részleg a belosztályon, Csecsemő- és gyermekosztályunk, Sebészet-traumatológiánk, Neurológia és Pszichiátria osztályunk, Szülészet-nőgyógyászatunk, Intenzív osztályunk valamint a megyében elsőként alapított Sürgősségi osztályunk. A gyermekgyógyászati osztályunkon működő hemofília centrumunk regionális központ is egyben. Ellátási szempontból a belgyógyászati osztályok ölelik fel a legnagyobb területet. Büszkék vagyunk arra, hogy a gyógyítás mellett a prevencióra, megelőzésre is nagy hangsúlyt fektetünk, főleg a kardio-és cerebrovaszkuláris betegségek, az oszteoporózis (csontritkulás) valamint az egyre inkább növekvő esetszámot mutató vastagbélrák szűrése esetén.

Mohácsra látogat a Richter Egészségváros (Fotó: Europress)

Az Önök területén, van-e olyan különleges panasz vagy betegségcsoport, ami külön figyelmet érdemel, esetleg gyakoribb az országos átlagnál?

Úgy vélem, a kardiovaszkuláris és a celebrovaszkuláris halálozás incidenciája magasabb ebben a térségben. A dél-magyarországi régióra általánosan érvényes, hogy valamivel magasabb a vastagbélrákos esetek száma is, mint az országos átlag. Ennek egyik oka a táplálkozással kapcsolatos, a másik ok a modern diagnosztika fejlődése, azaz több esetre derül fény, szerencsére egyre gyakrabban már korai stádiumban is. A harmadik ok pedig az egészségtudatos életmód és a rendszeres szűrővizsgálatok hiánya. Ezért is örülünk, hogy a Richter Egészségváros Mohácsra látogat.

Miért tartja fontosnak a Richter Egészségvárost?

Ez egy zseniális kezdeményezés, nagyon örültünk, hogy itt is megrendezésre kerül. A "nyitott kórház" programunk jegyében mi is rendszeresen tartunk egészségnapokat a kórházban, részt veszünk iskolákban, intézményekben, de egy ilyen monumentális program több emberhez képes eljutni. A lakosok jól járnak, mert egyetlen nap alatt számtalan szűrésen vehetnek részt, ráadásul a reklámnak és a támogató ismert művészeknek, neves celebeknek köszönhetően könnyebb sok embert mozgósítani. A kórháznak pedig azért nagyon fontos, mert ilyen forráshiányos időkben nagy segítség, hogy egy cég bevételeiből visszaforgatva támogat, segít a kórházak eszközpótlásában, műszerbeszerzésében.

Milyen aktivitást, mekkora részvételt vár?

A titkos álmom az, hogy minden eddiginél nagyobb legyen a részvétel.

Kampányoltak, hirdették valahol a rendezvényt?

A helyi nyomtatott sajtóban, televízióban, rádióban, interneten is hirdettük, illetve a Richter cégtől kapott plakátokat, szórólapokat a város minden frekventált helyére eljuttattuk a szakrendelőktől a boltokon át a nyugdíjas klubokig.

Mire tervezik költeni az Egészségvárosból befolyó összeget?

Ez év elején sikerült a kardiovaszkuláris vizsgáló eszközparkunkat felújítani, viszont az egyéb szakterületek fontos eszközei is sorra mennek tönkre, amortizálódnak. A befolyó összegből az Intenzív osztálynak szeretnénk egy lélegeztető gépet vásárolni. Ennek ára - felszereltségtől függően - 6-8 millió forint. Abban reménykedek, hogy hatmillió össze fog jönni, de ha nem, a hiányzó összeg pótlására van már elképzelésünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!