Új megoldást találtak az időskori magány ellen

Újfajta lakhatási formát kínál a Bécsi Caritas az időseknek, hogy ezzel is megelőzze az elmagányosodásukat. A WG Melange néven futó társbérletbe 55 év felettiek költözhetnek be, a közös helyiségek mellett pedig mindenkinek van egy saját kis garzonja is.

Bécs új városrészében, Aspern Seestadtban hozta létre első időseknek szánt társbérletét, a WG Melange-ot a Bécsi Caritas. Az újfajta lakhatási formával az időskori elmagányosodást szeretnék megelőzni. Éppen emiatt választotta lakhelyéül a Melange-ot Doris is, aki másfél hónapja él itt. „Tisztában vagyok vele, hogy a városokban az emberek könnyen elmagányosodnak, ha egyedül élnek. Azzal is tisztában vagyok, hogy idősebb nőként az ember már nem talál olyan könnyen kapcsolódási pontokat másokhoz” – idézi a nőt közleményében Bécs Város Külképviseleti Irodája.

társbérlet, cohousing, idősek
Az első időseknek szánt bécsi albérletben nyolc lakónak jut hely. Fotó: Caritas Wien/Johannes Hloch

A WG Melange egy első emeleti, 455 négyzetméteres lakás, ahol nyolc ember számára van hely. A közös helyiségek – lakókonyha erkéllyel, mosókonyha és tároló – mellett mindenkinek van egy-egy fürdőszobával és kicsi konyhával felszerelt saját garzonja is, ahova visszavonulhat, ha egyedül szeretne lenni. Ha azonban valaki társaságra vágyik, csak kimegy a közös konyhába, és máris indulhat a közös főzés, kávézás és a beszélgetés.

Előgondoskodás

A garzonlakások különböző méretűek, a legkisebb 30 négyzetméteres és 560 euróba kerül havonta (kivéve energiaköltségek), a legnagyobbak 46 négyzetméteresek és havi 760 euróba kerülnek. A beköltözés feltétele, hogy a lakó – beköltözésekor - ne szoruljon gondozásra, ápolásra, mivel ez nem támogatott lakhatási forma. Ettől függetlenül a segélyszervezet munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik a projektet, rendszeres találkozókat szerveznek az itt élők és a leendő lakók között, hogy jobban megismerhessék egymást.

Itthon is egyre gyakoribb a nyugaton mind népszerűbbé váló cohousing. Korábbi cikkünkben részletesen olvashat e lakóközösségekről.

A pandémia megmutatta, hogy az emberek igénylik a szociális közelséget” – mondta el Anna Winklehner projektvezető. „Biztonságérzetet ad és végső soron hozzájárul a pszichoszociális és fizikai egészséghez is. Ez tulajdonképpen előgondoskodás a Caritas részéről, hiszen az itt élő embereknek még sokáig nem lesz szükségük mobil ápolásra, gondozásra, ugyanakkor segíteni tudnak egymásnak a hétköznapok során, az apróságokban” – tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.