Tippek, hogy ezentúl jól aludjon

Egy átlagember az életének nagyjából egyharmadát alvással tölti, a testünk ilyenkor regenerálódik, gyógyul és újratöltődik. Ezért is fontos, hogy a lehető legjobban, legpihentetőbben aludjunk - ehhez pedig érdemes megfogadni az alábbi tanácsokat.

Íme pár tipp, amelyektől jobban megy majd az alvás!

Legyen napi rutinunk

Igyekezzünk minden nap nagyjából ugyanabban az időpontban felkelni és lefeküdni. Az legjobb, ha ezt hétvégén is betartjuk.

Írjunk naplót

Tanulmányok szerint, ha a nap végén röviden leírjuk, mi történt velünk, az segít csökkenteni a stresszt , így mélyebben tudunk aludni. A szakértők szerint a naplóbejegyzéseknél inkább a pozitív, mint a negatív történésekre érdemes koncentrálni.

A pihentető alvás könnyen elérhető!

Fogyasszunk magnéziumot

Kutatások igazolják, hogy a magnéziumnak kulcsszerepe van a pihentető alvásban, így lefekvés előtt pár órával érdemes fogyasztani például egy kevés tökmagot vagy spenótot.

Igyunk kamillateát

Ebből a gyógynövényből remek feszültségcsökkentő ital készíthető, amely megkönnyítheti az elalvást.

Mozogjunk rendszeresen

Kutatások igazolják, hogy a rendszeres testmozgás amellett, hogy csökkenti a stresszt, segít enyhíteni az álmatlanságban szenvedők tüneteit. Fontos azonban, hogy lehetőség szerint ne közvetlenül lefekvés előtt tornázzunk, mert az intenzív mozgás során keletkező adrenalin miatt lehet, hogy nem fogunk tudni elaludni.

Ne a bárányokat számoljuk: 7 tipp alvászavar ellen

Legyen megfelelő a hőmérséklet

Lefekvés előtt érdemes forró zuhanyt venni, mert ez segít relaxálni, a testhő váltakozása pedig elálmosít. Figyeljünk arra is, hogy a hálóban relatíve hűvös legyen (de ne túl hideg), mert ha nagyon meleg van, és megnő a testünk maghőmérséklete, akkor nem lesz pihentető az alvásunk.

Nézzük át a gyógyszeres szekrényt

Ha alvásproblémáink vannak, és rendszeresen szedünk valamilyen gyógyszert, vagy gyógyszereket, érdemes elolvasni a dobozukban található tájékoztatót, hogy valamelyiknek nincs-e az alvással kapcsolatos mellékhatása. Ha igen, keressük fel orvosunkat, és jelezzük neki, hogy valószínűleg új gyógyszerre lenne szükségünk.

Forrás: greatist.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.