Szép álmokat!

Hajszolt életünkben éppen a pihentető alvás megszervezésére nem jut elegendő időnk. Pedig ahhoz, hogy frissek lehessünk, éppen a jó alvásra van óriási szükségünk.

A pihenésnek sokféle formája van. Vannak szerencsések, akik a mindennapok rohanása közben is ki tudnak kapcsolódni néhány pillanatra, s megfelelő relaxációval új energiákat szabadítanak fel magukban. Többségünk azonban csakis az alvással képes testét és szellemét felkészíteni a következő napra.

Kora hajnalban "áll le a munka" a szervezetünkben, a vérnyomásunk, pulzusunk lassan visszaáll a szokásosra, s emelkedik a hőmérséklet is, míg eléri a megfelelő szintet. Ilyenkor mintha újjászületne a testünk, tettrekészek és erősek vagyunk. (Bizonyos kutatások szerint éppen ezek a kora reggeli órák a legalkalmasabbak például egy gyengéd, üdítő szexuális együttlétre, sőt ezt az időszakot javasolják azoknak is, akik gyermekre vágynak. Az éjszaka újratermelődő hormonok ugyanis ekkor a legerősebbek.)

Hajszolt életünkben éppen a pihentető alvás megszervezésére nem jut elegendő időnk. Pedig ahhoz, hogy frissek lehessünk, éppen a jó alvásra van óriási szükségünk. Legelőbb is számot kell vetnünk azzal, milyen típusba tartozunk. Vannak, akik számára néhány óra koncentrált alvás is elegendő, aztán szinte önmagától pattan fel a szemük, s máris tettre készek. Mások viszont képtelenek magukra találni, ha nem aludtak legalább nyolc órát, s ébredés után is még jócskán eltelik idő, mire úgymond teljesen "magukhoz térnek".

Éjjel egy és három között

A szakemberek szerint az alvás éjjel egy és három között a legpihentetőbb - tehát erre az időre még a nagyon későn fekvőknek is ágyba kellene bújniuk, hogy legalább ezt a két órát aktívan pihenéssel tölthessék el. Ez az az időszak, amikor a test hőmérséklete a legalacsonyabb, s a vérnyomás is csökken. Ilyenkor kezd el a szervezetünk, ez a tökéletes gyár dolgozni, hormonok termelődnek újra, a vérképző szervek "főparancsnoka", a máj is körülnéz, mit kell helyrehoznia, s a test felkészül a következő napra.

Nappalok harcai

Mintha azonban egy kis hiba is lenne a szervezet regenerálóüzemében - úgy déltájban enyhe fáradtság tör ránk, különösen akkor, ha előtte egy jóízű ebédet is elfogyasztottunk. Ilyenkor, aki csak teheti, szakítson magának félórácskát egy gyors, üdítő szundításra. Sokaknak ez lehetetlen, ezért jobb, ha a kiadós ebédelés helyett csak könnyű étkeket esznek - gyümölcsöt, joghurtot, egy pohár tejet, zöldsalátát -, s evés közben megpróbálnak csakis erre a tevékenységre koncentrálni. A szervezetünk kora délután ér el arra a szintre, amikor egy kis szünetet tartanak a "vezérigazgatók". Ilyenkor a legmagasabb a fájdalomküszöb, ezért tanácsolják, hogy három-négy óra tájban menjünk például fogorvoshoz vagy végeztessünk el olyan elkerülhetetlen vizsgálatokat, amelyek némi fájdalommal is járnak. Izmaink délután öt óra körül élednek fel igazán - ezért javasolt, hogy erre az időszakra időzítsük a sportolást, ilyenkor a leghatásosabb a konditermeket látogatni.

Furcsaságok és jó tanácsok

  • Az alvó ember mindig pár centivel magasabb, mint nappal. Ennek az az oka, hogy a gerinc megnyúlik.
  • Egy tökéletes alvás után gyakran érezzük úgy a tükörbe nézve, hogy bőrünk fiatalabb lett. S ez így is van. Az éjszaka termelődő hormonok segítenek abban, hogy az elöregedett hámsejtek helyett újabbak képződjenek.
  • Régi mondás, hogy reggelizz, akár egy király, ebédelj, mint egy polgár és vacsorázz, akár a koldus. Nem ajánlott este nagy dínomdánomot rendezni, a nehéz ételek megfelelő emésztése - éppen a szervezet lelassult ritmusa miatt - szinte lehetetlen feladatnak bizonyul.
  • Sokan mondják, hogy egy pohár langyos tej segíti az elalvást. Ez így igaz, a tej szinte simogatja belsőnket, segít az ellazulásban.
  • A túlzott alkoholfogyasztás éberré tesz, de egy pohárka jóféle vörösbor remek hatású lefekvés előtt.
  • A napi gondokat a lefekvéshez való készülődés során száműzni kell a gondolatokból! Helyezkedjünk el kényelmesen az ágyban, s idézzünk fel kedves, szép emlékeket.
  • Az álmok kis mértékben irányíthatóak. Az elalvás előtti percekben igyekezzünk önmagunkhoz is gyöngédek lenni. A szép gondolatok kellemes álmokat gerjesztenek, a rosszak pedig rémálmokhoz vezethetnek.

Az álmok jelentősége

Sokan elfelejtik az álmaikat már az ébredés percében, legföljebb arra emlékeznek, hogy azok kellemesek voltak vagy szörnyűek. A rémálmok megviselik a szellemet, szinte összetörtebben ébredünk, mint ahogyan este lefeküdtünk.

Az álomfejtés pedig egyidejű az emberiséggel. Már a Bibliában is az álmok mutattak utat a prófétáknak, s nem egy történelmi jelentőségű tett előzménye az álomban látott utasítás volt.

A mentálhigiéniában is előszeretettel kutatják az álmokat, és ezekből a pszichiáterek nagy biztonsággal következtetnek a különféle lelki zavarokra. A pszichiátria tudománya szerint a színes álom impulzív, érzékeny, nemegyszer neurózisra hajlamos emberek sajátja. Aki fekete-fehérben álmodik és állóképeket lát, többnyire kiegyensúlyozott, erős alkatú. Krúdy Gyula pedig, aki hihetetlen sikert aratott álmoskönyvével, azt mondja: rossz álom nincs, az álom maga az ember, az élet. IX.évf./12.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás, és kisebb eső, zápor is főként arrafelé fordulhat elő nagyobb eséllyel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Estétől gyengül és délire fordul a légmozgás.A csúcshőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!