Rombolja a memóriát, ha alvásunkat zavarja valami

A rendszeresen megszakított alvás következtében a kísérleti egerek memóriája romlani kezdett, és nem ismerték fel a megszokott környezetüket, állítják egy új tanulmány eredményeire hivatkozva a Stanford Egyetem kutatói.

A tudósok szerint a mély alvást az agy arra használja fel, hogy a nap közben történt eseményeket feldolgozza, értékelje, és eldöntse, hogy melyik emlékeket érdemes elraktározni. A Stanford Egyetemen végzett új tanulmány a megzavart alvás hatásait az optogenetika elnevezésű technikával vizsgálta, mely során bizonyos sejteket genetikailag módosítanak, amitől a sejtek fénnyel kontrollálhatóvá válnak. A kutatók azokat a sejteket módosították, amelyek ébrenlét és az alvás közötti átkapcsolásért felelősek.

Ezt követően a kutatók fényimpulzusokat küldtek közvetlenül az alvó egerek agyába. Ezzel úgy tudták megzavarni az alvást, hogy az nem volt közvetlen hatással teljes alvási időre, valamint az alvás összetételére és minőségére. Az egereket egy dobozba helyezték két tárgy mellé, melyek közül az egyiket régóta ismerték, a másikat korábban még nem látták.

Az egerek természetes környezetben elvileg mindig sokkal több időt töltenek az új tárgyak vizsgálásával, ám az alvás közben megzavart kísérleti egerek ugyanannyi időt töltöttek mindkét tárgy felfedezésével, amiből arra lehet következtetni, hogy nem emlékeztek a már korábbról ismert tárgyra, mondta dr. Luis de Lecea, a kutatás vezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!