Régi és mai karácsonyok: más most az ünnep?

Habár karácsony szellemisége és központi üzenete nem változott, az ünnephez köthető szokások jelentősen átalakultak az évtizedek során.

Karácsony az egyik legfontosabb ünnep a keresztény világban, amelyet még a vallási hagyományokat nem követő családok is megünnepelnek év végén. Advent időszaka és a szenteste ugyanis a keresztény vallás egyik legfontosabb fundamentumának, a szeretetnek az ünnepe, amikor kiemelt figyelmet fordítunk a hozzánk közel állók boldogságára, de kinyitjuk a szívünket az ismeretlen, nehéz sorsú emberek felé is. Ebből a szempontból karácsony az évtizedek során nem változott, hagyományaiban azonban jelentősen átalakult az utóbbi évtizedekben.

A világ körül: meglepő karácsonyi hagyományok Hogy jön a karácsonyhoz a retkek éjszakája, a pókok, és a lókoponyák? Miért kakil ajándékokat egy farönk, és hogyan kötnek fogadást égő szalmakecskékre? Összeállításunkban ezekről, illetve karácsonyi koboldokról, boszorkányokról, tündérekről és szellemekről is olvashat.

Az adományozás megmaradt, csak átalakult

Az ünnepi időszakban nemcsak szívünket, de rendszerint a pánztárcánkat is jobban megnyitjuk, ebben az időszakban többen adományoznak rászorulóknak. Manapság erre számtalan lehetőségünk van, akár interneten, akár levélben feladott csekken is támogathatunk olyan civil szervezeteket, amelyek a szegény vagy beteg emberek életkörülményeit javítanák. Korábban volt az adománygyűjtésnek egy másik módja is, ami az ünnepi időszakhoz köthető. Az észak-magyarországi régióban elsősorban mendikálásnak vagy pászlizásnak hívták azt a szokást, melynek során a gyerekek házról házra jártak karácsonyi énekeket, verseket vagy bibliai történeteket előadva, viszonzásul pedig némi adományt kaptak. Általában rászoruló gyerekek a saját karácsonyuk szebbé tételéért álltak össze adománygyűjtésért, de előfordult az is, hogy a közösség számára gyűjtöttek pénzt, például egy épület rendbetételéért.

Országszerte igen népszerű volt a betlehemezés is, melynek során elsősorban Jézus születését hirdették ki a betlehemesek a családoknál, és versekkel vagy népdalokkal köszöntötték a ház lakóit. Az előadásokat sokhelyütt szintén némi apróval, édességgel honorálták.

Nem mindig volt a karácsony szimbóluma a fenyőállítás

Ma már gyakorlatilag elképzelhetetlen a karácsony feldíszített fenyőfa nélkül, az 1900-as évekig azonban még egyáltalán nem volt része a magyar családok ünnepének a fenyő. Feljegyzések szerint először a német nyelvterületeken kezdtek el fenyőt feldíszíteni az ünnepi időszakban, valamikor a 16. század derekán. Ennek gyökerei egészen az ókori kelta és római tradíciókig nyúlnak vissza, melyekben az örökzöldeknek számos ünnep során kiemelt szerep jutott. Néprajzi kutatók szerint a fák kivágása egy ifjú élet feláldozásának szimbóluma is volt, amivel Jézus áldozatának állítottak tiszteletet a családok.

Karácsony fő üzenete és értékei generációk óta nem változtak. Fotó: Getty Images
Karácsony fő üzenete és értékei generációk óta nem változtak. Fotó: Getty Images

A hagyomány azonban hosszú évszázadokkal később, a 19. században kúszott be Magyarországra, az első fát nemesi családok állították fel a birtokaikon az 1820-as években. Évtizedeken át leginkább az úri családok követték itthon ezt a hagyományt, majd kezdetben a vidéki értelmiség vette át, majd lassan minden otthonban népszerűvé vált a karácsonyfa állítása és feldíszítése.

Egyre kevesebb szaloncukor kerül a fára

A szaloncukor egy igazi hungarikum, őse azonban szintén nyugatról talált utat Magyarországra. A csokoládéba mártott, édesített cukormasszát először francia cukrászok készítették el valamikor a 16. században, majd Németországon keresztül jutott el hozzánk is. Itthon már a 19. században is árusították és sokan házilag is elkészítették, a karácsonyfára azonban még hosszú ideig nem kerültek fel, arra elsősorban aszalt gyümölcsöket és papírból kivágott díszeket aggattak fel. Pontosan nem tudni, hogy mikortól vált általánossá szaloncukrokkal díszíteni a fát, az azonban biztos, hogy a 19. század második felében már népszerű idényterméke volt a hazai cukrásziparnak ez az édesség.

A kommunizmus évei alatt az állami tulajdonú gyárakban uniformizált tömegtermékké vált a sokáig kézműves édesség, ekkor szinte minden karácsonyfára felkerültek a fondant alapú, úgynevezett konzum szaloncukrok, illetve egyre népszerűbb lett a zselés változat is. Manapság pedig már jóformán minden ízben elkészítik ezeket az ünnepi édességeket, habár a Magyar Édességgyártók Szövetségének felmérése szerint még mindig a zselés ízesítésű a legnépszerűbb mind közül, de igen keresett a marcipános és csokoládékrémes töltelékű változat is. Szinte alig van olyan háztartás, amelyben az ünnepek közeledtével ne vásárolnának ebből az ünnepi édességből, sokan azonban már nem díszítik fel velük a fát, csak külön fogyasztják azt.

Eltűntek a karácsonyi üdvözlőlapok

A postákon dolgozóknak mindig is forgalmas időszak volt az adventi, néhány évtizeddel ezelőtt az ünnepi képeslapok kézbesítése is rengeteg feladatot adott számukra. Ezeken a képeslapokon a karácsonyi forgatag elevenedett meg, vagy a családi békét, otthon melegét ábrázoló képekkel teremtettek hangulatot az ünnepekre. Ahogy azonban a kézzel írott levelek, úgy a képeslapok ideje is leáldozott a telekommunikációs hálózat fejlődésével, ma már mindenki elsősorban telefonon, vagy az interneten köszönti azokat a szeretteit, akikhez személyesen nem tud ellátogatni az ünnepek alatt.

Sokak számára magányosabbá váltak az ünnepek

Habár az internet térnyerésével egyre egyszerűbbé vált a kapcsolattartás, sokak számára az ünnepi időszak egyre inkább az egyedüllétről, magányról szólt az elmúlt időszakban. A falvak, kistelepülések elnéptelenedésével a korábbi karácsonyi hagyományok is elhaltak, nem járnak már az ünnepek ideje alatt betlehemes csoportok az idősekhez, a gyerekzsivajt a csendes magány váltotta fel sokak életében. A járvány kitörésével ez a helyzet csak tovább romlott, sokan ugyanis koruk és rossz egészségi állapotuk miatt félnek személyesen is találkozni idős szeretteikkel, és bár az aggodalmak nem teljesen alaptalanok, az egyedüllét miatti szorongás is pusztító hatással lehet az idős emberek testi és lelki egészségére.

Fontos ezért, hogy az év ezen időszakában kiemelt figyelmet fordítsunk az idős, magányos emberekre. Ha a személyes találkozó biztonságos keretek között nem megoldható, úgy telefonon, vagy az interneten keresztül vegyük fel velük a kapcsolatot a szeretteinkkel, de figyeljünk oda a környezetünkben élő, magányos emberekre is. Mert a karácsony szellemiségét a felsorolt változások sem törölhetik el: ezeknek a napoknak a szeretetről, odafigyelésről kell szólnia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +0 °C

Az ország felhős, borongós délnyugati felén is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, míg a kezdetben napos északkeleti, keleti országrészben gomolyfelhők képződnek. A gomolyfelhők estére feloszlanak. Összességében általában sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű, legfeljebb elvétve fordulhat elő csepergés, kisebb zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Szombaton már nem várható aktív fronthatás, a pénteki hidegfront hatása fokozatosan megszűnik.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!