Orrspray-vel a horkolás ellen

Nagy-Britanniában új nazális spray került forgalomba, amely a garat hátsó izmainak megfeszítésével enyhíti a horkolást.

A horkolást a felső légutak lágyszöveteinek vibrálása okozza. Lefekvéskor a légutak beszűkülnek, és az így keletkező szívóhatás következtében a szövetek enyhén beszívódnak, ki- és belégzéskor pedig rezegnek. A rendellenesség az életkor előrehaladtával gyakoribbá válik, mivel a légutak körül lévő izmok egy kissé megereszkednek. A horkolás ezen kívül az elhízással is összefüggésben áll.

Az új spray három összetevője, a poliglikol, a kálium-szorbát és a nátrium-klorid megfeszíti a garat körüli izmokat, hogy a légutak nyitottabbak maradjanak. A garat hátsó felét is hidratálja, ami vélhetően szintén segít a szövetek rezgésének megakadályozásában.

A készítménnyel végzett kísérletek vegyes eredményt hoztak. Egy dán vizsgálat azt mutatta, hogy a résztvevő 218 férfi több mint 60 százaléka esetében hatékonynak bizonyult a spray, ők hat hónappal a kísérlet kezdete óta még mindig használják a terméket. Egy 50 férfi részvételével végzett másik kísérletben, amelyben a résztvevők egy része a spray-t, a többiek placebót használtak, kevésbé meggyőző eredmények születtek.

Adrian Williams, a londoni Kings College alvásgyógyász professzora elmondta, hogy a spray kevésbé kockázatos a műtéthez képest. A szakember szerint az enyhe horkolóknak érdemes kipróbálni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.