Ne engedje, hogy közelről fotózzák!

Korábbi tanulmányok rámutattak: számos tényező befolyásolja, hogy egy arckép láttán mit gondolunk a személyről, akit ábrázol. A visszafogott mosolyról tudjuk, hogy bizalomkeltő, viszont a fotós és az alany távolságának szerepére csak most derült fény.

A Kaliforniai Műszaki Egyetem (CalTech) munkatársainak felmérése alapján a közelről készült portré kevésbé bizalomgerjesztő és vonzó, mint a távolabbi. Pietro Perona professzor indítványozta a kutatást, miután reneszánsz festmények iránti rajongása gondolkodásra késztette, hiszen másként érzékelte a közelről és távolról megörökített szereplőket. Kollégájával, Ralph Adolphsszal, és az intézmény egy hallgatójával, Ronnie Bryannel együtt 36 fotót gyűjtött 18 emberről, mindegyikükről egy közeli és egy több mint két méterről készült változatot.

"Kiderült, hogy az emberi arcot geometriailag torzítja a közelről készült felvétel, míg ilyen hatás távolinál nem jelentkezik" - magyarázta Bryan, aki hozzátette: a közeliek többnyire nagyobb méretűek, jobb felbontásúak és más megvilágításúak voltak, ám úgy vágták meg őket, hogy ez ne jelentsen lényegi eltérést az észlelés során. Az apró perspektivikus eltérés elképesztő hatással volt az ítéletalkotás folyamatára: a közeli fotók láttán negatívabb személyiséget képzeltek el a kutatásban résztvevők, aki ráadásul kevésbé vonzó és nem túl jó szakember.

"Meglepő, és egyben meglepően hihető eredmény ez" - mondta Adolphs professzor. "Több kísérletet is tettünk, néhányat laboratóriumban, másokat pedig az interneten keresztül. Arra kértünk embereket, hogy pontozzák, mennyire bizalomgerjesztő a képen látható személy, bíznának-e bennük mondjuk pénzügyek kapcsán" - tette hozzá. Valamennyi kísérlet ugyanarra az eredményre vezetett: körülbelül hatvan centiméterről sokkal kevésbé bizalomgerjesztő képek készülnek, mint két méterről. A kutatók azért választották ezt a két távolságot, mert az egyik az intim zónán belül van, a másik pedig azon kívül.

A kaliforniai szakértők néhány esetben digitálisan módosították a felvételeket, s így sikerült befolyásolni a befogadók ítéletalkotását az ábrázolt személyekről. A tudományos magyarázat ismeretében tehát akár mi magunk is hozzájárulhatunk, hogy például az önéletrajzunkba a lehető legjobb fotó kerüljön, ráadásul hamarosan megjelenhetnek a portrénkat bizalomgerjesztővé varázsoló alkalmazások. "Főleg a politikában juthat ennek szerep" - jegyezte meg Pietro Perona.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.