Muszáj belátni a hibáinkat!

A Johns Hopkins Egyetem kutatói arra a felismerésre jutottak, hogy aki nem szembesül saját hibáival, annak idővel hanyatlani fog a teljesítménye.

A című lapban közzétett tanulmányban Reza Shadmehr, a Johns Hopkins Egyetem Bioorvosi-Mérnöki Tanszékének professzora és Pavan Vaswani, az Egyetem hallgatója annak jártak utána, miként alakul át vagy vész el a motoros emlékezetünk, amely amúgy számos hétköznapi helyzetben nyújt számunkra segítséget, hiszen ennek köszönhetjük például azt is, hogy más erővel emelünk fel egy üres és egy teli poharat.

A vizsgálat során a kísérleti alanyoknak egy számítógép képernyőjén a botkormányt mindig egy kék pöttytől kiindulva egy piros pötty irányába kellett mozgatniuk, miközben saját kezüket nem láthatták. A helyzetet azonban nehezítette, hogy miközben az alanyok a botkormányt a piros pötty felé mozgatták, a szerkezeten belül egy erő hirtelen balra rántotta azt. Az alanyok addig-addig gyakoroltak, míg végül sikerült elérniük, hogy a balra húzó erő ellenére is képesek legyenek jobbra mozgatni a kormányt, ám mire mindezt megtanulták, a kísérlet vezetői a tudomásuk nélkül ismét változtattak a dolgokon.

Az alanyok egyik csoportjánál egy olyan merev rugót építettek a botkormányba, amely egyből a célpontba irányította használóját, miközben azt az erőt is képes volt megmérni, amellyel a használó jobbra próbálta azt rántani. Az alanyok számára úgy tűnt, mintha ők lettek volna olyan ügyesek, hogy folyton eljutottak a piros pöttyig, ezért fokozatosan abbahagyták a botkormány jobbra mozgatását, látszólag elfelejtkezve arról, amit korábban már megtanultak.

Az önkéntesek egy másik csoportjánál azonban nem csupán egy rugót építettek a botkormányba, hanem a képernyőn látható visszacsatolást is megváltoztatták, azaz az alanyok nem azt látták, amit valójában csináltak, hanem helyette olyan hibás végrehajtásokat, melyeket akár ők maguk is elkövethettek volna. És csodák csodája, ennek a csoportnak a tagjai továbbra is mindent úgy csináltak, ahogy megtanulták, vagyis századszorra is ugyanolyan erővel nyomták a botkormányt a megfelelő irányba, ahogy azt korábban már kitapasztalták.

Amint azt Vaswani kifejtette, mindez azt bizonyítja, hogy a teljesítményre ösztönzőleg hat , ha valaki látja, hogy hibázik, a téves megerősítés azonban épp az ellenkező hatást váltja ki, azaz ilyen esetben az illetőnek romlik a teljesítménye.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.