Légy a pszichológusod, és "amit megtehetsz ma,..."

Pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk, tisztában vagyunk a szükségességével, előnyeivel, elmaradásának következményeivel, és mégis halogatjuk - ez a jóra való restség. Régi problémánk ez, már a Biblia is megemlíti.

A halogatás a tett halála

A pszichológusok szerint ilyenkor a magatartás külső burka alatt mélyen fekvő, többnyire nem tudatos érzelmeink láthatatlan szálakon összekapcsolódnak az elvégzendő feladattal, és szabotálják a végrehajtást.

Mik ezek az érzelmek? Például a sikertelenségtől való félelem, ami akár pánikig is fokozódhat. Nem számít, hogy mennyire reális ez a félelem, hiszen többnyire egy tárgytalan szorongás tör ki ilyenkor az illetőből. Másik lehetséges érzelem a düh, a lázadás. Nem ritkán fel nem ismert depresszió van a háttérben, az illető maga sem érti, miért nincs ereje megvalósítani azt, amit tudomása szerint nagyon szeretne. Furcsa, de a sikertől való félelem is oka lehet a halogatásnak. Ha a kudarcra vagyunk "programozva", mert ilyen légkörben nőttünk fel, rendre megépítjük azokat a csapdákat, például az örök halogatást, amikbe beleesve, garantálni tudjuk a rejtett családi parancs teljesítését, azaz mi sem leszünk sikeresek.

Halogatók típusai

A halogatóknak két fő típusa van: az elsőbe azok tartoznak, akik kellemesebb elfoglaltságaik miatt halogatják a kellemetlennek érzett, macerás kötelességek teljesítését. ők a nyugodt halogatók. A másik típusba tartozók éppen ellenkező okból, a várható feszültség, kihívás elkerülésére halogatják feladataik elvégzését. Az ilyen emberek félnek a kudarctól, elégtelennek tartják a saját képességeiket, alkalmatlannak érzik magukat, de nyíltan nem merik vállalni, hogy valamit nem teljesítenek. Ezért erejük túlfeszítésével mérhetetlen stresszbe hajszolják bele magukat, és a végén valóban csődöt mondanak. Ez a második típus a nehezebben kezelhető és a veszélyesebb, s ennek a mélyén többnyire komoly személyiségi problémák rejlenek. De mindkét esetben arról van szó, hogy a halogatás valamiféle egérút, menekülés. Mindkét típus megpróbál elfutni a valóság elől.

Az első csoportba sorolt nyugodt, relaxált halogatók általában szeretetre méltó, népszerű, társasági emberek, akik tudják élvezni az életet, és bár tisztában vannak vele, hogy léteznek kötelezettségeik - amiket előbbőutóbb teljesíteni kellene az iskolában, munkahelyen -, többnyire csak egy komoly krízis kényszeríti rá őket, hogy megváltozzanak. Az ő problémájukat úgy lehetne megfogalmazni, hogy föl kell ismerniük: nem az a boldogság, ha mindig csak azt csináljuk, amit szeretnénk, hanem ha kedvvel csináljuk azt is, amit tennünk kell.

Idáig azonban hosszú út vezet, hiszen a relaxált halogató nagyon sok kellemes dolgot talál az életben, és nagy bajba kell keverednie ahhoz, hogy felismerje, bizonyos kényszerű erőfeszítések nélkül az élet kellemessége nem tartható fenn.

A szorongó halogató taktikája éppen fordított. ő valósággal halálra dolgozza magát, bár ennek igen kevés eredménye van. Ezek a diákok a vizsgára készülve képtelenek túljutni az első fejezeten, mert minduntalan attól félnek, hogy kihagytak valamit, és eközben annyira aggódnak, hogy elmulasztják elsajátítani a tananyag 90 százalékát.

Az okok nyomában

De mi okozza a halogatást? Minden halogató kifejleszti és fenntartja a saját speciális, nem ritkán bizarr félelmeit. Természetesen mindannyian félünk valamelyest az élet realitásaitól, a változások, a kemény munka és a bennünket érő frusztrációk mindannyiunk előtt ott tornyosulnak. Azok, akik ilyen helyzetben elfutnak a félelmek - és a feladatok - elől, és közben azt állítják, hogy minden úgy van jól, ahogy eddig volt, vagy azok, akik a végtelenségig dagasztják a problémát, és ezért nem tudják megoldani, végül is egyformán halogatnak.

Nagyon elterjedt problémáról van szó. Az Egyesült Államokban az egyetemi és főiskolai hallgatók 80%-a szenved attól, hogy rendre nagyon súlyos időzavarba kerül. Valószínű, hogy nálunk sem jobb a helyzet.

Az örök halogatás ellen egyszerű de elég hatásos módszer, ha írásos menetrendet, napi, heti havi ütemtervet készítünk, és annak betartását folyamatosan kikényszerítjük magunkból. Lógjon az orrunk előtt a számítógépre ragasztva vagy az íróasztalunk fölé szögezve, hogy milyen tennivalókat - tanulnivalót - szabtunk ki magunknak, és milyen határidőket adtuk ezek elvégzésére. Esténként dicsérjük meg magunkat, ha teljesítettük, ha nem, akkor másnap föltétlenül pótoljuk.

Persze a halogatásnak lehetnek mélyebben fekvő okai is. Ha a jóra való restség személyiségünk mélyebb rétegeiben keletkezik, ahonnan alapvető érzelmi, hangulati beállítottságunk, gondolataink, én ő és jövőképünk, az élethez való viszonyunk is kisarjad, keressünk külső, szakértő segítséget a probléma megszüntetéséhez.

www.tanulasmodszertan.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.