A hétvégi pihenés sem elég feltöltődés a munkához? 12 biztos jel, hogy ez már nem csupán stressz

A kiégés nem egyik napról a másikra következik be. Mutatjuk, milyen korai jelek hívhatják fel a figyelmet a jelenségre.

A kiégést gyakran összetévesztik az átmenetileg megnövekedett stressz-szinttel és a fokozódó fáradtsággal, pedig jóval több annál. Olyan tartós kimerültségről és motiválatlanságról van szó, amely jelentősen befolyásolhatja az energiaszintet, a koncentrációt, a hangulatot és akár a fizikai egészséget is, azonban önmagában a pihenés nem javít az érintettek állapotán. A korai figyelmeztető jelek felismerése különösen fontos az állapot súlyosbodásának megelőzése és a jóllét támogatása érdekében.

A kiégés tünetei

A Healthline cikke nyomán összegyűjtöttük a kiégés 12 gyakori jelét, amelyet érdemes lenne komolyan venni. A lista megnyitásához kattints az alábbi képre!

A kiégés kezelése

A kiégésből való felépülésnek az egyik legfontosabb része a helyes stresszkezelési technikák – például légzőgyakorlatok – elsajátítása, valamint a terhelés csökkentése. Fontos, hogy rendszeresen tartsunk rövid szüneteket a munkaidőnk során, illetve húzzunk egyértelmű határokat a munkánk és a magánéletünk közé. Akármennyi feladatunk is van, mindig priorizáljuk az alapvető szükségleteink kielégítését, tehát aludjunk eleget, együnk rendszeresen és hidratáljunk bőségesen. Próbáljunk meg minél gyakrabban kimenni a friss levegőre és átmozgatni magunkat – akár csak néhány percig –, illetve beszélgessünk a nehézségeinkről valakivel, akiben megbízunk.

Miért nehéz korán felismerni a kiégést?

A kiégést néha nehéz azonosítani, mert általában csak fokozatosan súlyosbodik. A korai jelek között ráadásul sok olyan is szerepel, amely egy nehezebb élethelyzetben normálisnak számít – például a fáradtság, a szétszórtság vagy a szokásosnál kisebb motiváltság. Akkor van baj, ha ezek a panaszok állandósulnak, mi pedig szépen lassan alkalmazkodunk, megszokjuk.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, amit helyenként erős lökések kísérhetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 28 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.