Ezért lenne muszáj eleget aludni

Sok nő nem alszik eleget éjszakánként, pedig számos tudományos kutatás megerősítette, hogy a megfelelő alvás komoly szerepet játszik az egészségmegőrzésben.

Egy új San Franciscói tanulmány viszont azt is megállapította, hogy a kevés alvás egyenes ártalmas lehet, különösen a szívbeteg nők esetében.

Alvásának adatait kevés alvás , különösen a korai ébredés jelentős szerepet játszik a gyulladások kialakulásában a szívkoszorúér-betegségben szenvedő nők körében. A gyulladások számának és mértékének emelkedése csak a nők körében volt megfigyelhető még akkor is, ha a vizsgálatok során figyelembe vették az egészségügyi, életmódbeli és társadalmi-demográfiai különbségeket. "A gyulladás alapján általában következtetni lehet a szervezet kardiovaszkuláris egészségi állapotára, és most már arra nézve is van bizonyítékunk, hogy a nem megfelelő mennyiségű alvás sokkal nagyobb szerepet játszik a gyulladások kialakulásában, mint azt korábban gondoltuk" - nyilatkozta Dr. Aric Prather, San Franciscói Kaliforniai Egyetem (UCSF) pszichiátriai docense, a tanulmány szerzője. A megvizsgált nők 81 százaléka arról számolt be, hogy éjszakánként rendszeresen felébred, a férfiak körében 78 százalék volt az arány. A nők közel fele túl korán ébredt fel, szemben a férfiak 41 százalékával, és a nők egyharmada nehéznek találta az éjszakai elalvást, a férfiaknál 31 százalék volt ez az arány. A 2000-ben kezdődött kutatásban összesen közel 700-an vettek részt. A férfiak átlagéletkora 66, a nőké 64 év volt. A kutatók megállapították, hogy a gyenge alvásminőség hatására a férfiakhoz viszonyítva 2,5-ször nagyobb arányban alakultak ki gyulladások a nők szervezetében. A tanulmány teljes terjedelmében a című pszichiátriai szakfolyóirat júniusi online kiadásában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.