Ezért is veszélyes keveset aludni!

21 százalékkal nagyobb valószínűséggel válnak közúti baleset áldozatává azok a fiatalok, akik éjszakánként kevesebb mint hat órát alszanak.

Azok a fiatalok, akik kialvatlanul, fáradtan ülnek volán mögé, nagyobb valószínűséggel szenvednek közúti balesetet , és ha hétvégén nem pótolják be a hét közben kimaradt alvásidőt, akkor még inkább veszélyeztetetté válnak - állítják ausztrál kutatók.

"A fiataloknak komoly kihívásokkal kell szembenézniük nap mint nap, teljesíteniük kell az iskolában, a különórákon, a sportban, és emellett ott vannak a családi és társadalmi elvárások, ezért a 17-24 éves fiatalok gyakran nagyon kimerültté válnak az alváshiány következtében. A kamaszok biológiai órája egyébként is kicsit másként működik, mint a felnőtteké, rendszerint később fekszenek, viszont kötelezettségeik miatt nincs lehetőségük másnap tovább aludni" - mondta Dr. Flaura Winston, a Philadelphiai Gyerekkórház Sérüléskutatási és Megelőzési Központjának tudományos igazgatója és alapítója.

A kutatás keretében összesen 20 000, 17-24 éves fiatal autóvezető adatait hasonlították össze a sydney-i Goerge Globális Egészségintézet szakértői, akik megállapították, hogy azok a fiatalok, akik éjszakánként kevesebb, mint hat órát alszanak, mintegy 21 százalékkal nagyobb valószínűséggel válnak közúti baleset áldozatává. Ha viszont a fiatalok hétvégén sem voltak képesek bepótolni a hét közben kimaradt alvásidőt, az ő esetükben a baleseti kockázat már 55 százalékra emelkedett, állapították meg a kutatók.

"Hat óra alvás egyáltalán nem elég egy fejlődésben lévő szervezet számára, ezért mindenképpen törekedni kell arra, hogy éjszaka legalább 6-8 alvást biztosítsunk a fiatal vezetőknek" - mondta az eredmények kapcsán Alexandra Martiniuk, a Goerge Globális Egészségintézet docense, a tanulmány vezetője.

A jelentés teljes terjedelmében a JAMA Pediatrics című gyermekorvosi szakfolyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!