A projekció, vagy magyarul kivetítés akkor következik be, amikor egy személy a saját el- vagy fel nem ismert érzéseit egy másik embernek tulajdonítja, kivetíti rá. A fogalom Sigmund Freudtól származik, aki a neurológiától kölcsönözte ezt a kifejezést, mely eredetileg az idegsejtek azon képességére vonatkozott, hogy nemcsak a saját idegrendszeri szintjükre, hanem más szintekre is tudnak ingereket továbbítani. A psychologytoday.com most Freud születésnek 165 évfordulója alkalmából készített egy összefoglalót a témáról.
Folyton vetítünk
Az emberek folyamatosan vetítenek, ami lehet jó vagy rossz is, attól függően, hogy milyen tulajdonságainkat projektáljuk, és hogy megtagadjuk-e azokat magunkban. A vetítés például olyan csodálatos tulajdonságok alapját is képezi, mint az empátia, a nagylelkűség és a romantika - de olyan negatívakét is, mint a düh, a kapzsiság és a megvetés. A projekció segít abban, hogy szerelembe essünk a másikkal, de ugyanígy szerepet játszik a gyűlöletben és mások megalázásában is. Mégis a köztudatban a projekció inkább a negatív tulajdonságokra utal, amiket az egyén saját magában megtagad és úgy tekint azokra, mintha másból származnának.
Azt könnyű észrevenni, ha valaki más vetít, ám annál nehezebb rájönni, hogy épp mi csináljuk azt. De miért? - tehetjük fel jogosan a kérdést. Mert a projekció tudattalanul zajló folyamat.
Miért vetítenek az emberek?
Gyakran azonosítunk másokban olyan kellemetlen vagy negatív tulajdonságokat, amiket utálunk önmagunkban. Ez a folyamat pedig - mint említettük - öntudattalanul történik. Vegyük Freud klasszikus példáját:
Adott egy férfi, M, aki hűtlen volt a feleségéhez, de az asszonyt vádolja azzal, hogy megcsalta. M önmagával szemben magas erkölcsi normákat szabott meg. Jó embernek, jó férjnek, szolid polgárnak tartja magát. Rendkívül kritikus magával szemben a hűtlenségei miatt, de úgy tűnik, mégsem tudja visszafogni magát. M öntudatlanul tagadja és eltolja magától saját hűtlenségének tényét, amelyet egy másik embernél elfogadhatatlannak találna, és azt a feleségére vetíti, így állítva be őt a rossznak. M agyában saját hűtlenségének semmi köze feleségével szemben támasztott gyanújához. Ez hívják "elhatárolásnak", mert a saját hűtlenségét a férfi az agya egy "elzárt rekeszében" tartja. Ez lehetővé teszi számára, hogy jó embernek érezze magát akkor is, amikor olyan magatartást tanúsít, amit egyébként elfogadhatatlannak tart.
A projekció egy másik formája
A cikket jegyző Susan Kolod a saját praxisából is hozott egy példát a kivetítésre: Sarah mindig "jó kislány" volt, ami számára azt jelentette, hogy soha nem fejezi ki a dühét vagy agresszióját. Amint valaha haragot kezdett érezni valaki iránt, gyorsan eltolta magától az érzést és nagyon keményen próbált kedves lenni. Ha a férje, Jim, bármire megkérte, például, hogy tegye el a leveleit, ő gyakran úgy reagált, mintha úgy gondolná, a férfi haragszik rá. Jim azonban ezelőtt értetlenül állt, hiszen nem érzett haragot, amikor a kérését megfogalmazta. Sarah azonban, aki nincs tudatában saját haragjának, beleegyezik abba, hogy eltegye a leveleket, amiket utána "elfelejt", ami valóban kiváltja Jim haragját, így teljesítve be a "próféciát".
Homofóbia
A homofóbia , melyet a homoszexuálisokkal szembeni ellenszenvként vagy gyűlöletként határozhatunk meg, kiváló példája lehet a projekciónak. A példa kedvéért gondoljunk most egy férfire, legyen a neve Sam, aki egy nagyon vallásos közegből származik. Noha heteroszexuálisnak tartja magát, néha azon kapja magát, hogy romantikus fantáziái vannak két nagyon vonzó meleg férfiról a munkahelyén. De elveti azt a gondolatot, hogy szexuálisan vonzódhat egy másik férfihoz, és ezért kerüli a férfiakat. Végül meggyőzi magát a két férfi promiszkuitásáról és arról, hogy biztosan el akarják őt csábítani. Úgy látja, hogy a szexuális vonzalom tőlük ered, nem pedig önmagából. Ennek eredményeként Sam a meleg munkatársait "rossz embereknek" tekinti.
Üldözési mánia (paranoia)
A vetítés legszélsőségesebb formája a paranoia . Az üldöztetéstől való félelem, az irracionális gyűlölet egy egyén vagy egy csoport iránt, féltékenység az árulás bizonyítékának hiányában, valamint az a meggyőződés, hogy egy kívánt személy, aki bármilyen okból tabu, vágyakozik rád, mindez a tudattalan negatív lelkiállapotok másikra vetítéséből fakad. A paranoia tehát magában foglalja a személyes hajlam tagadását és azt a hitet, hogy mindez a másik embertől származik.
Honnan tudhatjuk, hogy projektálunk?
Ha valaki más vetít, azt könnyen észrevesszük, az viszont már sokkal nehezebb, hogy felismerjük, ha mi tesszük. Íme néhány jel, ami arra utalhat, hogy épp kivetítjük érzelmeinket a másik félre:
- Ha túlságosan megbántódunk, túl hevesen védekezünk vagy nagyon érzékenyen érint valami, amit valaki tett vagy mondott.
- Ha azt érezzük, hogy azonnal reagálnunk kell, és gyorsan hibáztatni kezdünk.
- Nehézséget okoz objektívnek lenni, más perspektívából nézni a dolgokat és átérezni a másik helyzetét.
- Észrevesszük, hogy ez a helyzet vagy a saját reakciónk egy ismétlődő minta.
Ha ezek közül bármelyiket észleljük, kérdezzük meg magunktól:
- Vajon azt a viselkedést, amit nem szeretek ebben az emberben, elviselhetetlennek tartom magamban?
- Milyen módon viselkedem úgy, mint az a személy?
- Milyen típusú történeteket mondok magamnak erről a személyről vagy szituációról?
- Kire vagy mire emlékeztet ez az ember vagy szituáció?
Ha el tudjuk fogadni minden gondolatunkat és érzésünket, nem próbálunk megszabadulni tőlük, akkor nem kell másokra projektálnunk. Ráadásul így toleránsabbá és rugalmasabbá is válunk.
