Ez történik, ha 6 óránál kevesebbet alszunk

Persze, egy-egy éjszaka még nem jár komolyabb következményekkel, de ha rendszeresen 6 óránál kevesebbet alszunk éjjel, annak már lehet kihatása az egészségünkre.

Számos oka lehet annak, ha valaki nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű alváshoz. Kivel ne fordulna elő néha, hogy több a teendője (és néhány órát az alvásidőből kénytelen elvonni), esetleg elhúzódik az esti program, vagy egyszerűen csak nem jön álom a szemére. De ha ez állandósul, és éjszakánként csak néhány órát tudunk aludni, azt egy idő után egészségi állapotunk is tükrözi majd. Érdemes tisztában lenni azzal, hogyan hat a szervezetünkre, ha éjjelente 6 óránál kevesebbet alszunk - erről ír a Metro cikke.

Felerősödhet a szorongás

A tudósok szerint a kevés alvás nemcsak a hangulatunkra és frissességérzetünkre lehet negatív hatással, hanem a szorongásunk is erőteljesebbé válhat. Sőt, akár egyfajta ördögi kör is kialakulhat: az alváshiány erősebb szorongást okozhat, amitől az agyunk „fight or flight” üzemmódba kapcsol, és nem tudunk elaludni.

alváshiány, alvászavar
Nem a munkahelyi fáradtság az egyetlen veszélye a kialvatlanságnak. Fotó: Getty Images

Nőhet a testsúly

Miközben alszunk, olyan hormonok szabályozása megy végbe, mint a kortizol, a leptin és az éhséghormonnak is nevezett ghrelin. Ezek a testsúly szabályozásában is fontos szerepet játszanak. Ha 6 óránál kevesebbet alszunk, szintjük a vérben lecsökken. Így fokozódhat az étvágy, nagyobb eséllyel következik be rendszeres túlevés, ami hosszabb távon súlygyarapodással járhat.

Összezavarodhat a menstruációs ciklus

A tartós alváshiány miatt magasabb lehet a pajzsmirigyserkentő hormon, a TSH szintje. Ez a nőknél a havi vérzést is befolyásolhatja: menstruációs zavarokat, az ovuláció illetve a vérzés elmaradását, illetve ismétlődő vetéléseket is okozhat.

Csökkenhet a produktivitás

Az alváshiány negatívan befolyásolja, hogy jól végezzük a munkánkat: a kognitív teljesítményt, a döntéshozatalt, a memóriát, a koncentrációs képességünk idejét és mértékét is rontja. Egy amerikai tanulmány szerint azok a munkavállalók, akik átlagosan öt órát aludtak éjszakánként, évente 2,22 napot veszítettek a munkából, míg a nyolc órát alvók 1,48 napot.

Gyengülhet az immunrendszerünk

Alvás közben szervezetünk olyan anyagokat termel, amelyek segíthetnek a kórokozókkal szembeni védekezésben. Ilyenek például a citokinek. Ha nem alszunk 7-8 órát éjszakánként, kevesebb citokin termelődik a testünkben, ami egyet jelent azzal, hogy kevésbé leszünk ellenállók a vírusokkal, baktériumokkal szemben, illetve hosszabb ideig tarthat a betegségből való felépülésünk.

További betegségek kockázata is nőhet

Azoknál, akik 6 óránál kevesebbet alszanak, magasabb lehet a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, például a magas vérnyomás, a stroke és a szívroham kockázata. De a kevés alvás a kutatók szerint az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát is növelheti.

Nem érdemes tehát az alvásidőn spórolni. Ha pedig arra gyanakszunk, hogy valamilyen egészségügyi probléma miatt nem alszunk jól, annak járjunk utána, hiszen egészségünk megőrzése a tét – és ebben az alvás nagyobb szerepet játszik, mint elsőre gondolnánk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!