Esti számítógépezés és tévézés: egyenes út a depresszióhoz

Egy friss tanulmányból az derült ki, hogy boldogabbak leszünk és jobbak lesznek a tanulási képességeink, ha napnyugta után lekapcsoljuk a lámpákat - a számítógép képernyőjét is beleértve.

A kutatást egereken végezték, de mivel ugyanazokkal a fényérzékeny ipRGC-sejtekkel rendelkeznek, mint az emberek, az eredmények valószínűleg az emberekre is vonatkoznak. Az ipRGC-k, vagyis a retina fényérzékeny ganglionjai az erős fényre reagálnak, ami az agy kedélyállapotot, memóriát és tanulási központokat szabályozó agyterületeit befolyásolja. A kutatás kimutatta, hogy az éjszaka folyamán az erős fény krónikus behatása megnöveli a kortizol stresszhormon szintjét, ami depresszióhoz vezethet és csökkentheti a gondolkodási képességet.

A novemberi számában megjelent tanulmány szerzője, Samer Hattar, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kutatója azt javasolja, hogy napközben tegyük ki magunkat erős fénynek, éjszaka viszont kerüljük azt. Ezáltal ugyanis elkerülhetjük a kedélyállapotot befolyásoló ipRGC-k aktiválódását.

A kutatók kísérletükben váltakozó, 3,5 órás fénynek és 3,5 órás sötétségnek tették ki az egereket. Az állatok depresszióba estek, amit a kevés mozgás, a cukor iránti csökkent érdeklődés és a tanulási-, illetve emlékezetzavarok bizonyítottak. Az ipRGC-sejtekkel nem rendelkező egerekben viszont a fény szabálytalan "menetrendje" nem rontotta a kedélyállapotukat, a memóriájukat és a tanulási képességeiket, ami azt bizonyítja, hogy a fény közvetlenül e speciális fényérzékeny retinasejteken keresztül befolyásolja a tanulást és a kedélyállapotot.

És azt tudja, hogy a városi fényszennyezés miért veszélyes, vagy hogy biológiai óráját nem feltétlenül sikerült megőrizni a kísérlet során, így elképzelhető, hogy az általános alvásidőzítési minta megőrzése ellenére alvásminőségük romlott.

Hattar, a tanulmány szerzője hangsúlyozta, hogy a kutatást embereken is meg kell ismételni. Ennek ellenére úgy véli, hogy még ha esetükben nem is ugyanolyan egyértelmű eredmények mutatkoznak majd, mint az egerekben, mindenképpen jót tesz az embereknek, ha éjszakára leoltják a villanyokat. "Bizonyára senkinek sem árt" - mondja a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!