Emberkínzás a korai munkakezdés

55 év alatti embereket reggel 9 előtt munkába küldeni "emberkínzás" - állítja az egyik vezető brit alvásszakértő. Dr. Paul Kelley túlzott kimerüléshez és stresszhez vezet az emiatt kialakuló alváshiány. 55 év felett azonban megváltozik a test alvásigénye, akkor már nem okoz gondot a 9 órás munkakezdés.

A kutató szerint nem tudjuk megváltoztatni testünk 24 órás ciklusát és a szervezet képtelen megtanulni azt, hogy bizonyos időben ébredjünk fel. Testünk ugyanis a napfényhez alkalmazkodik és ezt tiszteletben kellene tartanunk.

A közelmúltbeli British Science Festivalon felszólalva elmondta: társadalmi szinten kellene döntéseket hozni ahhoz, hogy a saját szervezetünkön tett erőszakot mérsékeljük, ehhez pedig az iskola- és munkakezdés idejét is változtatni kellene. Az ideális kezdési időpont szerinte délelőtt 10 óra - így előzhető meg a fizikailag, az érzelmileg és a mentálisan is megterhelő alváshiány.

6 jel, ami arra utal, hogy nem alszik eleget A krónikus alváshiány számos egészségügyi rendellenességhez vezethet. Ismerje fel időben, ha nem alszik eleget ! Az alváshiányról ismert, hogy ront a figyelmen, a hosszútávú memórián, növeli a drog- és alkoholfüggés kialakulásának veszélyét, ezen kívül frusztrációt, szorongást, dührohamot, hízást, magas vérnyomást és mentális egészséget érintő problémák garmadáját okozza .

A fiatalok kifejezetten sérülékenyek , állítja Kelley, ezért kellene később kezdeniük az iskolaidőt. Ezzel nem csak több átaludható időt nyernének, hanem akár 10 százalékkal jobb iskolai eredményekre is számíthatnánk.

Megterhelő a korai munkakezdésből fakadó alváshiány

Megterhelő a korai munkakezdésből fakadó alváshiány Az iskolákban a kezdést a gyermekek életkorától függően állítaná át. A kisebb gyerekek korábban ébrednek fel, így járhatnának iskolába fél kilenctől. Később, 15-16 éves koruktól kezdve viszont reggel 10-től, 18 éves koruktól pedig 11-től kellene iskolába járniuk. Ezzel reggeli csúcsforgalom miatt késéseket is el lehetne kerülni, ráadásul jobban is tudnak majd tanulni. Viselkedéspszichológiai kutatások azt állítják, hogy ilyen élettempónál kevesebb viselkedési problémát tapasztalhatunk.

A kutató azt is elmondta: mindehhez nincs szükség új oktatásügyi határozatokra vagy döntésekre, tesztelésre vagy extra költségekre sem (legalábbis a szigetországban). A brit oktatásügyi minisztérium szerint ugyanis minden brit iskola önmaga döntheti el, hogy mikor kezdi és fejezi be az oktatást, mivel ők tudják a legjobban eldönteni, hogy diákjaiknak mi a legjobb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.