Eddig azt hittem, pacsirta vagyok, de kiderült, hogy oroszlán – az alvásról más szemmel

Kutatások szerint az alvási szokásaink alapján négyféle állat mintái fedezhetők fel bennünk. A viselkedésminták felismerése sokat segíthet megérteni aktivitásunk és alvásunk ritmusának sajátos változásait.

Dr. Michael Breus alvásspecialista szerint napi rutinunk négy alvó állat viselkedésmintáira bontható – medvére, oroszlánra, farkasra és delfinre. A My Modern Met írása szerint az emberek nagyjából felét a medve típusúak teszik ki, a többi a delfinek, oroszlánok és farkasok oszlik szét.

Minden állat egy kronotípust képvisel, vagyis az az egyedi biológiai ritmusunk, amely szabályozza, hogy mikor vagyunk a legtermelékenyebbek, mikor szeretünk sportolni, és mekkora az alvásigényünk.

A kronotípus (más néven reggeliség-estiség) a személy fizikai és intellektuális aktivitásának preferált idejét mutatja meg. A reggeli típusú (pacsirta) emberek, szeretnek korán kelni és korán is lefeküdni este, ezzel szemben az esti típusok, (éjjeli bagoly) inkább később szeretnek felkelni és este/éjjel sokáig ébren maradni.

Vagyis: éberebbek vagyunk, és készen állunk arra, hogy reggel elsőként válaszoljuk meg az e-maileket vagy ugyanezt éjjel tesszük, amikor esély sincs az azonnali válaszra?

A farkasoknak két ébresztő beállítására van szükségük, hogy felkeljenek végre az ágyból. Fotó: Getty Images

Lássuk, Dr. Breuss állati típusai szerint melyik illik ránk.

Medve

A medvék teljes 8 órát akarnak aludni, hogy egész nap mozoghassanak. Lazák, jó alvók, és a kifejezetten legmegfelelőbb időpontban vadásznak. A jó hír az, hogy számukra kifejezetten előnyös egy húszperces délutáni alvás. A medve típusú emberek általában 10 és 12 óra között a legtermékenyebbek a nehéz feladatok és az e-mailek kezelésében. Kora este azonban még edzőterembe akarnak menni és jól kifárasztani magukat.

Oroszlán

Az oroszlánok egyértelműen kora reggel ébrednek, hogy táplálékot vadásszanak maguknak, mivel ezek a vadállatok a tápláléklánc csúcsán állnak. Az oroszlán típusú emberek rengeteg energiával ébrednek, és akár reggel hétre megcsinálnak egy nagyszabású tervezést, ami mások számára elképzelhetetlen lenne. A találkozók tartása és az új projektek tervezése a délután közepe környékén ideális számukra, de mindez egyben azt is jelenti, hogy az oroszlánok estére kimerülnek, így ők fekszenek le legkorábban az összes állat közül, este fél tizenegy körül már szunyókálni szeretnek.

Farkas

Vagy inkább éjszakai bagoly? Két ébresztő beállítására van szükségük, hogy felkeljenek végre az ágyból, és ezért később is indulnak el dolgozni, mint a többi alvó állat. A farkasok azok az éjszakai vadászok, akik ravaszul várnak a zsákmányukra vadászva. Ez a név illik a kreatív, extrovertált, hajnali órákig fent lévő emberekre. A legtöbb nagy ötletük többnyire ebéd után, vagy este 8-kor, vacsora után születik meg a fejükben. A farkasok végül éjfél körül elalszanak, ügyelve arra, hogy beállítsák az ébresztőket, hogy reggel képesek legyenek felébredni!

Delfin

Ha álmatlanságban szenvedünk vagy felszínesen alszunk, akkor nagy valószínűséggel delfinek vagyunk. A delfinek korán kelnek fel, és közvetlenül reggeli és kávé után végzik kreatív munkájukat. Lehet, hogy egy gyors délutáni sétát kell tenniük, hogy átlépjenek az álmosságon, mielőtt belemerülnének a szellemileg megterhelő munkába.

A delfineknek egyszerre csak agyuk fele alszik. Míg az pihen és regenerálódik, addig az agy másik fele éber és ébren van, így a delfin biztonságosan úszhat, és figyelmes minden más ragadozóra is, amely veszélyt jelenthet. A delfin az álmatlanság metaforája: ha nehezen tudunk elaludni, és éjszaka nagyon nyugtalanok vagyunk, akkor valószínűleg delfin típusba tartozunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!