A Piramis legendás slágerével indítja a karácsonyt a Vodafone (x)

A magyar zenei élet legendás alakja, Révész Sándor előtt tiszteleg karácsonyi kampányában a Vodafone. A kampány egyben fontos üzenetet is hordoz az ünnep közeledtével.

Révész Sándor a Piramis egykori frontembere, a 70-es, 80-as, 90-es évek egyik legnagyobb ikonja. Számos hazai és külföldi fellépés és turné mellett 1992-ben – egyedüli magyar zenekarként – egymást követő öt este töltötték meg a Budapest Sportcsarnokot. Az elmúlt évtizedek talán legszebb karácsonyi dala az Ajándék című szerzeményük. Szövegét mindannyian ott őrizzük a tudatalattinkban, és azonnal dúdolni kezdjük, ha Révész Sándor egyedi hangján felcsendül: “Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek. Gondolkodtam, mit is adhatnék Neked...”

A magyar zene egyik legjelentősebb alakja idén márciusban sajnos kórházba került. Felesége odafigyelésének és törődésének köszönhető, hogy orvosi kezelése időben megkezdődhetett, állapota pedig hónapról hónapra folyamatosan javul. A Vodafone idei karácsonyi kampányában a legenda előtt tiszteleg, a cég az Ajándék c. dal ma is aktuális üzenetét hozza el 2022 decemberében az otthonokba.

A Vodafone ONE kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a karácsonyi vásárlási lázban ne az ajándékok száma, értéke, halmozása vezessen minket, hiszen egy ajándék is elég, ha abban benne van minden törődésünk. A távközlési cég idén karácsonykor is egy megható filmben kíván boldog ünnepeket. A film egy kisfiú és édesanyja története, amely az igazi ajándékról, az igazi törődésről szól.

„A filmben a Piramis dalának sorai tulajdonképpen a kisfiú belső gondolatai is egyben” – mondta el Juhász Péter Tibor, a Vodafone márkaigazgatója. „Ezzel az örökérvényű dallal egyrészt szerettünk volna tisztelegni egy legenda előtt, aki dalaival annyi ünnepet tett már szebbé, másrészt az ünnep lényegére szerettük volna ráirányítani a figyelmet.”

„Nagy örömöt jelent, hogy a dal és annak üzenete 2022 karácsonyán újra milliókhoz juthat el. Ezekben az időkben az egymásra való odafigyelés, a törődés, az ünnep igazi megélése fontosabb, mint valaha” – mondta el Révész Sándor. „A gyógyulásom fontos mérföldköve volt ez az együttműködés; újra abban a közegben lehettem, amely igazán fontos nekem. Rátok bízom annak elképzelését, mit jelentettek számomra a stúdiófelvételek, és mekkora örömmel éltem meg, ráadásul nem sokkal egy lezajlott koronavírus-fertőzés után, hogy 44 év elteltével is ugyanabban a hangnemben tehettem eleget a felkínált kihívásnak, mint annak idején.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!