Botrány a Péterfy Sándor Utcai Kórházban

A három hónapja kinevezett főigazgató állítólag az orvosokat „fehérgalléros bűnözőknek” nevezte. Több orvos bért sem kapott, ezért otthagyták a kórházat, ami a betegellátást is veszélyeztette.

"Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjének utasítására a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) tényfeltáró vizsgálatot indított az irányítása alá tartozó Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetben" - olvasható a főigazgatóság honlapján. A vizsgálatot a "kialakult munkahelyi légkör okainak feltárásával" indokolták, ennek keretében meghallgatásokat fognak tartani, és megnézik a belső, szervezeti működéshez kapcsolódó dokumentumokat.

Az ügy összefügghet azzal, hogy a Népszava szerint a kórház főorvosi kara elfogadhatatlannak tartja az intézmény élére 3 hónapja kinevezett új főigazgatót, Tóth Lászlót. Forrásaik szerint az új vezető egy március 10-i értekezleten azt mondta, hogy „az orvosok fehérgalléros-bűnözők”.

Információik szerint több szerződéses munkaviszonyban álló orvos bért sem kapott, ezért elhagyták a kórházat. Így viszont kevesebb műtétet tudtak elvégezni. „Ez betegellátást veszélyeztető helyzetet teremtett” - mondta a lapnak az egyik forrás.

Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet
Az új főigazgató 3 hónapja van a kórház élén. Fotó: Getty Images

Végül a főorvosi kar május 25-én délutánra egy rendkívüli főorvosi értekezletre hívta az új főigazgatót, ám ő aznap reggel egy délelőtti időpontot hirdetett meg. Ezen fórumon megjelent Ladányi Márta, a Péterfyt irányító Dél-pesti Centrum kórház képviselője, valamint az Országos Kórházi Főigazgatóság kommunikációs igazgatója, Deák Gábor is. Az egyik résztvevő szerint „parázs vita zajlott”. A kórház főorvosai közül többen is  elmondták tapasztalataikat, véleményüket, majd a jelenlévők egy bizalmi szavazással nyilvánvalóvá tették a bizalomvesztésüket is új főigazgatóval szemben. Az erről zajló szavazáson 22 főorvos az új vezető ellen, míg 6 főorvos támogatóan voksolt. Hárman pedig tartózkodtak.

Úgy tudják, hogy ezután Tóth Lászlót meghallgatta az irányító Dél-pesti Centrum kórház menedzsmentje és az országos kórházi főigazgató is.

A Népszava kerete a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatóját is az üggyel kapcsolatban, de ő nem reagált

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen. Az északkeleti határszélen késő este egy-egy helyen záporos csapadékgóc kialakulása sem kizárt. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután 15 és 20, késő este 8, 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!