Mutatjuk, mennyibe kerülnek idén a karácsonyfák

Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz egy múlt héten végzett felmérés eredménye szerint.

A lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok – közölte hétfőn az Agroinform.hu. Felmérésük szerint a vásárlók 52 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni idén karácsonyi fenyőre, ezen belül 23 százaléknyian számolnak 10 ezer forintnál nagyobb kiadással. A várható kisebb kereslet miatt a piacokon általában 5 százalék körüli áremelés tapasztalható annak ellenére, hogy a termesztéshez kapcsolódó költségek idén is tovább emelkedtek.

A válaszadók 29 százaléka tervez idén valamivel kisebb fenyőfát vásárolni, további 11 százalékuk olcsóbb fajtára tervez váltani, miközben 21 százaléknyian bíznak abban, hogy alaposabb kereséssel a megszokott méretű és fajtájú fenyőhöz is hozzájuthatnak a korábbinál kedvezőbb áron. A felmérés szerint 47 százaléknyian az utolsó hétre hagyják a vásárlást.

Ami a fajtákat illeti, 45 százaléknyian részesítik előnyben a nordmann fenyőt, noha az a többinél magasabb áron kapható, de tartósabb is. A lucfenyő 37, míg az ezüstfenyő 13 százalékos értékkel szerepel a népszerűségi lista következő helyein. Másfél méter feletti fenyőt csak a vásárlók 44 százaléka vásárolna. Ezenkívül a gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt átlagosan minden nyolcadik vásárló érdeklődik. A válaszadók 26 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Ebben a körben a válaszadók 40 százaléka a környezetvédelmet jelölte meg, 30 százalékuk a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt említette, míg 22 százalékuk a lehulló tűlevelek hiánya miatti tartósságot és tisztaságot emelte ki érvként.

Könyvektől a fényfüzérekig - milyen alternatív megoldások jöhetnek szóba, ha nem szeretnél valódi fát állítani karácsonykor az otthonodba? Mutatunk néhány gondolatébresztő ötletet.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.