Ezért kockázatos gyökeres fenyőfát vásárolni

Egyre többen vesznek szívesebben gyökeres fenyőt vágott helyett. Csakhogy az ünnepek után kiültetett fa ritkán szép dísze a kerteknek – figyelmeztetnek a szakértők.

Közeledik a karácsony, ezért ideje elgondolkodni azon, hogy honnan szerezzük be az idei karácsonyfát, illetve milyet választunk majd.Mű vagy igazi? Milyen fenyőt válasszunk?
A karácsony elengedhetetlen része a szépen feldíszített fenyőfa, amely otthonunk éke lehet az ünnepi időszakban. Évről évre előkerül azonban a kérdés, hogy vajon a mű- vagy az igazi fenyő vásárlásával terheljük-e kevésbé a környezetünket. Segítünk igazságot tenni.

Sokan környezetkímélő és hasznos megoldásnak tartják, ha a vágott helyett gyökeres fenyőt választanak otthonuk díszeként, amelyet aztán az ünnepek után elültetnek valahová. Ez azonban az élő növény szempontjából igen kockázatos – hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

család karácsonyfát díszít
Ideje elgondolkodni azon, hogy milyet fenyőfát választunk az idei karácsonyra. Fotó: Getty Images

Ezeket nem árt tudni

A szakértők szerint fontos tudni, hogy a karácsony táján értékesített konténeres fenyők egy része nincs rendesen begyökeresedve, mert általában csupán néhány héttel az értékesítés előtt ültetik át őket a konténerbe. Emellett a meleg lakásban tartott fenyőt jelentős mennyiségű stressz éri, a párologtatása fokozódik, azonban nem tud megfelelő mennyiségű vizet felvenni, így a tartalékaiból táplálkozik.

Mindezek hatására igencsak legyengülhet a fa, a díszítés során ráadásul a tűlevelek is megsérülhetnek. Amikor pedig az ünnepek után ki kellene „költöztetni” a fát a kertbe, akkor a talaj még fagyott, vagyis alkalmatlan az ültetésre. Így a fenyő továbbra sem tudja majd felvenni a szükséges vízmennyiséget.

A kerteknek tehát ritkán szép dísze a karácsonykor bent tartott és később kiültetett fenyőfa. A károsodás mértékétől függően hosszabb-rövidebb időbe telik, amíg a növény magára talál. Az így sérült fa rendszerint örökre féloldalassá vagy szabálytalanná válhat” – mutatott rá a Nébih.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.