Mi segíti az idegennyelv-tanulást?

Kutatók bizonyították, hogy minél több érzékünk kapcsolódik be a tanulásba, annál eredményesebbek vagyunk a nyelvtanulás területén.

Egy új kutatás eredményei a tanulás multiszenzoros elméletét bizonyítják. Az új vizsgálatban az derült ki, hogy könnyebben tanulunk akkor, ha többféle érzékünk működik egyszerre. A kutatók egy mesterséges nyelvvel kísérleteztek, és arra voltak kíváncsiak, hogy a Medical News Today .

Sokan gondolják, hogy a szavak listáinak szokásos tanulása nem eredményes az idegen nyelvek tanulásában. A kutatók azonban bizonytalanabbak voltak ennél: abból indultak ki, hogy egyáltalán nem világos, milyen tényezők befolyásolják az idegen nyelvek tanulásának hatékonyságát.

A kutatásuk azt mutatta, hogy ha a megtanulandó szavakhoz, illetve kifejezésekhez képeket, illetve gesztusokat – például egy kézmozdulatot – társítunk, akkor könnyebb őket memorizálni. A gesztusok használata akkor volt a leginkább eredményes, amikor a nyelvtanulók maguk végezték ezeket a mozdulatokat.

Tudunk mondani még egy okot, hogy levegye a régen a polcon porosodó szótárjait: több nyelv magasfokú ismeretével az Alzheimer-kór is el fogja kerülni! Kattintson tovább! Katharina von Kriegstein és kollégái a vimmish elnevezésű mesterséges nyelvet használták a kísérletekben; ezt a nyelvet kifejezetten kutatási célokra hozták létre. A nyelv fonológiai szabályai az olasz nyelvére emlékeztetnek. Egy héten át fiatal férfiakkal és nőkkel tanultattak meg vimmish szavakat; olyanokat, amelyek konkrét dologra utalnak (például kerékpár), illetve olyanokat, amelyek absztrakt dolgokat jelölnek (például gondolat). A vimmish főnevek tanulásához három különböző módszert alkalmaztak.

Az első módszer szerint tanulók elolvasták a szót, illetve a jelentését, illetve a szót kiejtve is meghallgatták. A második módszer szerint tanulók azon kívül, hogy olvasták és hallották a szót, még egy hozzá kapcsolódó képet, illetve gesztust is megnézhettek. A harmadik módszer szerint tanulók pedig olvasták, hallották a szavakat, látták a képet is, és maguk is produkálták a jelentéshez kapcsolódó gesztust.

Például a vimmish atesi szó 'gondolat'-ot jelent; ehhez a következő gesztus kapcsolódott:

A vizsgálat további részében pedig tesztelték a résztvevők tudását: mennyire képesek előhívni a vimmish szavak jelentését. Eközben az agyukról fMRI-képeket készítettek. Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők inkább emlékeztek a szavakra akkor, amikor hozzájuk kapcsolódó gesztusokat is végeztek, illetve amikor képek kapcsolódtak a szavakhoz. Tehát az első módszerrel tanulóknál jobban teljesítettek a második módszerrel tanulók; de náluk is jobban teljesítettek a harmadik módszerrel tanulók, akik maguk végezték a mozdulatokat tanulás közben.

A kutatók a következő lépésben arra lesznek kíváncsiak, hogy a vizuális és a motoros kéreg aktiválódása-e az oka a jobb tanulási teljesítménynek.

A kutatást lipcsei Max Planck Intézet kognitív tudománnyal foglalkozó csapata végezte; eredményeiket a Current Biology című szaklapban publikálták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!