Megéri lokálpatriótának lenni!

A lakóhelyükkel elégedett emberek jobb testi egészségnek örvendenek, mint azok, akik elégedetlenek az élőhelyükkel - derült ki egy nemrég végzett felmérésből.

Maga a felmérés ugyan nem bizonyít ok-okozati összefüggést a lakóhely és az egészségi állapot között, más kutatásokból azonban az derül ki, hogy a kettő kapcsolatban áll egymással. A lakóhely például a testmozgásra való lehetőséget is meghatározza, ahogyan azt is, milyen fajta ételeket eszünk. A szaklapban nemrég megjelent tanulmány például azt mutatta, hogy a vidéki amerikaiak nagyobb valószínűséggel elhízottak, mint a városlakók.

A Gallup új közvélemény-kutatásából is az derült ki, hogy azok az emberek, akik szerint lakóhelyük biztonságos lehetőséget biztosít a testmozgásra, 16 ponttal egészségesebbek egy testi egészséget mérő skálán, mint azok, akik azt vallották, nincs biztonságos lehetőségük a mozgásra. Azok az emberek, akik úgy érezték biztonságosan sétálhatnak éjszaka is, 9 százalékkal magasabb pontszámot értek el, mint azok, akik nem így nyilatkoztak.

Az intézet 353 492 amerikai felnőttet kérdezett meg 50 államban. A mintákat életkor, nem, rassz és egyéb demográfiai tényezők szerint súlyozták, hogy megfeleljen az amerikai népesség egészének. A hibahatár plusz-mínusz egy százalék volt. A fizikai egészség indexet a betegen töltött napok száma, a betegségek, az elhízás és a kipihentség érzése alapján kalkulálták.

Azok a válaszadók, akik elégedettek a lakóhelyükkel, átlagosan 78 pontot értek el a testi egészség értékelésben, míg azok, akik elégedetlenek, átlagosan csak 69,1 pontot értek el. Ez azt jelenti, hogy azok, akik jobban szeretik lakóhelyüket, kisebb valószínűséggel panaszkodnak fizikai fájdalomra, elhízásra, fejfájásra, diagnosztizált asztmára vagy magas koleszterinszintre. A pozitív hatás azokra is vonatkozott, akik optimistán ítélték meg közösségük életének alakulását, szemben azokkal, akik úgy érezték, lakóhelyük hanyatlóban van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!