Letilthatja az EU a gyerekeket a közösségi médiáról

Ezzel az EU a világon elsőként korlátozná a fiatalok hozzáférését a közösségimédia-platformokhoz.

A túlzott képernyőidő veszélyei Európa-szerte növekvő aggodalmakat váltanak ki, ezért egy Brüsszelben egyre népszerűbb javaslat korlátozná a gyerekek közösségimédia-használatát - írja a 24.hu. 

A Görögország által benyújtott, továbbá Franciaország és Spanyolország által már támogatott indítvány szerint bevezetnék a digitális felnőttkor fogalmát, amely alapján a kiskorúaknak szülői beleegyezésre lenne szükségük ahhoz, hogy bejelentkezhessenek a közösségi médiába. Ezt a kort pedig 15-16 évben határoznák meg - ezen életkor alatt a gyerekek nem férhetnének hozzá felügyelet nélkül, automatikusan az olyan alkalmazásokhoz, mint a TikTok, az Instagram vagy a Snapchat.

A javaslatról június elején tárgyalhatnak az Európai Unió digitális ügyekért felelős miniszterei, a soros elnökségére készülő Dánia pedig elszántnak tűnik az ügy támogatásának irányába. Az Európai Bizottság már kidolgozott jónéhány, a meglévő szabályozásokra épülő intézkedést, például a digitális szolgáltatásokról szóló törvényt (DSA), amely szigorú szabályokat határoz meg az online platformokra vonatkozóan. A mostani javaslat szerint azonban az EU ennél sokkal tovább menne – kötelezővé tenné a beépített életkor-ellenőrzést és a szülői felügyeletet az eszközökön - írja a lap.

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!