Javulhat a csapvíz minősége

A csapvíz minőségének javulását szolgáló irányelvet fogadott el az Európai Parlament. Egészségügyi és környezetvédelmi okai is vannak a szigorításnak.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyta a csapvíz minőségét szabályozó új irányelvről született megállapodást, amely egyebek mellett csökkenteni kívánja a palackozott vízhasználat miatt keletkező műanyaghulladék mennyiségét is - közölte az uniós parlament kedden.

Ásványvizet vagy csapvizet igyunk? Az utóbbi évtizedekben az egyik legdinamikusabban terjedő élelmiszerré vált az ásványvíz, amelyből harmincszor annyit fogyasztunk, mint a kilencvenes évek elején. De miért válasszuk palackozott vizet, ha a csapból is tiszta folyik? Kattintson a részletekért!

A tiszta ivóvízhez mindenkinek joga van

Az irányelv szerint javítani kell a csapvíz minőségén ahhoz, hogy az emberek a palackozott víz helyett inkább a csapvizet válasszák, a vízminőség javítása pedig a szennyező anyagok, köztük az ólom határértékeinek szigorításával érhető el. A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a középületekben ingyen lehessen csapvizet fogyasztani, és lehetőség szerint az éttermek, a menzák és egyéb vendéglátóhelyek is legfeljebb csak alacsony felszolgálási díjat számoljanak fel ezért. A tagállamoknak emellett külön intézkedésekkel kell biztosítaniuk, hogy a társadalom kiszolgáltatott csoportjai, így a menekültek, a hajléktalanok, a nomád életmódot folytatók és roma közösségek is könnyebben ivóvízhez jussanak - szögezték le.

Az ivóvíz nem korlátlan erőforrás, ezért vigyáznunk kell rá. Fotó: Getty Images
Az ivóvíz nem korlátlan erőforrás, ezért vigyáznunk kell rá. Fotó: Getty Images

A jogszabály értelmében az Európai Bizottságnak 2022 elejére listát kell összeállítania azokról a vegyi anyagokról és vegyületekről, amelyek károsíthatják az egészséget, illetve jegyzéket kell készítenie azokról az anyagokról is, amelyek károsak lehetnek, ha érintkezésbe kerülnek az ivóvízzel - közölték. Tóth Edina fideszes európai parlamenti (EP) képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében arra emlékeztetett, hogy a víz nem korlátlan erőforrás, hiánya Európában állandó problémát okoz. Termőterületek száradnak ki, vízbázisok szennyeződnek el és vízlelőhelyek apadnak el visszafordíthatatlan kárt okozva a társadalomnak. "A víz életünk forrása, bánjunk vele felelősségteljesen és tisztelettel" - figyelmeztetett.

Kijelentette, az éghajlatváltozás és a környezet romlása fényében a vízszennyezés kezelése, az édesvízi biológiai sokféleség szűkülésének csökkentése és az éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenálló képesség erősítése minden eddiginél nagyobb jelentőségű. Az emberek egészségére vonatkozó kockázatok csökkentése tekintetében a megfelelő minőségű ivóvízhez való hozzáférés nélkülözhetetlen. "Eljött tehát az ideje annak, hogy közös jövőnk forrását is meg kell látnunk benne" - tette hozzá Tóth Edina.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!