Ezeket az élelmiszereket sose tedd a hűtőbe

A hűtőszekrény fontos fegyver az élelmiszer eredetű megbetegedések elleni küzdelemben. Nem szabad azonban mindent válogatás nélkül hűtve tárolni.

„Egyes élelmiszerek nagyon jó közeget biztosítanak a baktériumok elszaporodásához, mert nagy a nedvességtartalmuk és sok bennük a tápanyag” – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja által a Facebookon közzétett videóban. Hozzáteszik, a romlandó élelmiszereket mindig hűtőszekrényben kell tárolni. E körbe tartoznak például a húsok, halak, tejtermékek, készételek, valamint a friss zöldségek és gyümölcsök többsége.

A tartós élelmiszerek felbontás előtt jellemzően nem igényelnek hűtést. Azok a termékek tartoznak ide, amelyek csomagolásán nem fogyaszthatósági, hanem minőségmegőrzési idő van feltüntetve. Fontos ugyanakkor, hogy felbontás után ezeket is veszélyeztethetik a mikrobák, ezért például a nyitott konzerveket, lekvárokat, az UHT tejeket, illetve az olyan szószokat, mint a ketchup, majonéz és mustár, egyaránt hűtőbe kell tenni.

Mit ne tegyünk hűtőbe?

A Maradék nélkül videójából az is kiderül, hogy vannak olyan zöldségek és gyümölcsök, amelyek érzékenyek a hidegre, ezért hűtőszekrényben tárolva hamarabb megromlanak. Ilyen a banán, a görögdinnye, a paradicsom, a paprika, az édesburgonya és a burgonya, továbbá a hagyma, a fokhagyma, az avokádó, a gyömbér, a grapefruit, a mangó, az anananász és a tökfélék is. Ezeket érdemes inkább sötét, hűvös kamrában vagy szobahőmérsékleten tárolni. De csak addig, amíg fel nem vágtuk, mert azt követően már elveszítik védekezőképességüket a mikroorganizmusokkal szemben.

Szintén nem ajánlott hűtőbe tenni a pékárukat. A belső páratartalom mellett gyorsabban kiszáradnak. Éppen ezért, ha esetleg félő, hogy nem fogy el például a kenyér, akkor jobban járunk, ha bezacskózva lefagyasztjuk. Amikor pedig szükség lesz rá, kiolvasztva közel olyan lesz, mintha frissen vettük volna.

Gyakori tévhit az is, hogy a tojást hűtve kellene tárolni. Valójában nem szükséges hűtőszekrénybe tenni. Amennyiben viszont megtettük, akkor ne vegyük ki addig, amíg fel nem használjuk. Megmosni sem érdemes, mert így sérülhet a tojáshéj felszínét borító réteg, amely a romlás ellen nyújt védelmet. Inkább töröljük csak át óvatosan egy papírtörlővel, ha úgy látjuk, hogy szennyezett a felülete. Emellett ügyeljünk rá, hogy ne érintkezzen más élelmiszerekkel.

A Maradék nélkül program a közelmúltban kiadott egy részletes útmutatót, bemutatva a helyes hűtőhasználat gyakorlatát. Az ingyenesen letölthető leírást ide kattintva találod.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.