Betiltották a „Boldog karácsonyt!” ennél a cégnél

Egy svéd állami vállalat arra kérte dolgozóit, hogy az ünnepi időszakban ne használják a „Boldog karácsonyt!” kifejezést. Mindezt a befogadás égisze alatt.

Egy svéd állami vállalat azt javasolja dolgozóinak a befogadás érdekében, hogy ne kívánjanak egymásnak boldog karácsonyt – szúrta ki az EconomX.

A SSAB acélipari vállalat egy belső levélben december elején úgy fogalmazott a dolgozóinak:

a téli ünnepek közeledtével szokás, hogy mindenkinek boldog karácsonyt kívánunk. Ez az évszak azonban gazdag a különböző kultúrák és vallások ünnepeiben.

Samnytt svéd hírportál cikke szerint a levelet a cég befogadási és sokszínűségi bizottságának egyik tagja tette közzé.

A svéd kormányt kívülről támogató Svéd Demokraták párt úgy reagált az acélóriás felhívására, hogy az a svéd kultúra elárulása. Mint írták:

Olyan időket élünk, amikor a legmagasabb fokon meg kell védenünk a svéd kultúrát és hagyományainkat. Nem szabad azokhoz igazodnunk, akik nem osztják hagyományainkat; az itt lévőknek inkább tiszteletben kell tartaniuk a svéd karácsonyt és kulturális örökségünket. Svédországban boldog karácsonyt mondunk. Pont.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra