Orvosmeteo: hidegfront után hidegfront – változékony marad az idő

Az elmúlt hétvégén átvonult hidegfront után a hét közepén újabb front érkezik, addig azonban enyhe melegedésre számíthatunk a meteorológusok szerint.

Fokozatosan gomolyosodhat ma a felhőzet, így az ország nagy részén több órára kisüt majd a nap. A délnyugati területeken ugyanakkor akár tartósan borús tájak is maradhatnak, főleg a határ mentén. Északkeleten eközben helyenként egy-egy zápor sem kizárt – olvasható a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala előrejelzésében. Napközben sokfelé megélénkülhet az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy a múlt szombaton érkezett hidegfront immár elvonult, így számottevő fronthatás egyelőre nem érvényesül. Várhatóan csütörtökön azonban újabb hidegfront érkezésére van kilátás. Érdemes továbbá megemlíteni, hogy a mostani időszakban sokaknál okozhatnak panaszokat a levegőben szálló pollenek. Közel húszféle növény allergén világpora állhat jelenleg a szénanáthás tünetek hátterében. A lágyszárúak, elsősorban a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja egyre emelkedik.

Holnap napközben a felhős tájakon is elkezd szakadozni a felhőzet, így többnyire gomolyfelhős, napos időben lehet részünk, néhol záporokkal tarkítva. Az északi, északkeleti szelet ismét élénk lökések kísérhetik. A nappali csúcshőmérséklet 14 és 20 fok között várható.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!