Orvosmeteo: napokig tartó borús idő rontja el a kedvünket

Többnyire erősen felhős vagy borult időt tartogat a szerda. A kettősfronti hatás sokaknál fejfájást és ízületi fájdalmakat idézhet elő.

Szerdán délelőtt a keleti tájakon is megvastagszik a felhőtakaró, így többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk országszerte. Estig a leginkább az ország északnyugati részén számíthatunk tartósabb esőre vagy záporra, kiadós mennyiség eshet. Sok déli táj és a Tiszántúl estig száraz maradhat, majd a meggyengült csapadékzóna délkelet felé halad tovább.

sárga esőkabátot viselő szőke nő áll az erdő szélén
Napokig tartó borús idő rontja el a kedvünket. Fotó: Getty Images

A délkeleti szelet élénk, a magasabban fekvő helyeken pedig erős, akár viharos széllökések is kísérhetik. Késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A legenyhébb délutáni órákban 13 és 20 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, de a tartósan csapadékos tájakon 10 fok körüli maximumok is lehetnek. Késő estére pedig 8 és 16 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma a Dunántúl északi felén a 24 óra alatt lehulló csapadék mennyisége nagy területen 30 milliméter körül, illetve afölött alakulhat. A magasabban fekvő körzetekben azonban a 40 milliméter is meghaladhatja a napi eső mennyisége. Délnyugaton és a főváros térségében pedig 20 milliméter meghaladó 24 órás csapadékösszegre lehet számítani. Délután az ország délnyugaton részén kis eséllyel akár villámtevékenység előfordulhat az intenzívebb csapadékgócokban.

31,3 fokot is mértek már ezen a napon

Az október 2-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -4,5 Celsius-fokot 1931-ben jegyezték fel Dobogókőn. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1919-ben mért eredmény tartja, amikor 31,3 fokot mutattak a hőmérők Túrkevén.

A borongós idő a kedvünket is elrontja

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint egy érkező ciklon borongós időt hoz, valamint csökkenti a napi hőingást is. A napokig tartó borult idő azonban a hangulatunkra jelentősen kihat majd. A kettősfronti hatás sokaknál fejfájást és ízületi fájdalmakat idézhet elő. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!