Orvosmeteo: mindenkit megvisel a mai időjárás

Továbbra is kitart a hőség, estére is csak alig hűl le a levegő. Az UV-sugárzás is erős lesz, vigyázzunk magunkra!

A kedd is többórás napsütést tartogat, helyenként azonban erőteljessé válhat gomolyfelhő-képződés. Az éjszakai csapadékgócok a délelőtti órákban teljesen lecsengnek, a késő délutáni, kora esti óráktól azonban ismét záporokra, zivatarokra készülhetünk.

homlokát törölgető nő ül egy padon
Az UV-sugárzás is erős lesz ezen a napon, vigyázzunk magunkra! Fotó: Getty Images

Az északias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legmelegebb délutáni órákban jellemzően 28 és 35 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére is csak 19 és 26 fok közé hűl a levegő, délen lesz a legmelegebb – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint kora délelőttig főként a Dunántúlon – leginkább a nyugati felén – előfordulhatnak zivatarok. Ezt követően viszont elsősorban a délutáni és kora esti órákban várható csapadék. A zivatarokat viharos széllökés, kis méretű jég és lokálisan intenzív csapadék kísérheti. A Dunántúl nyugati részein néhol felhőszakadás is előfordulhat.

3,2 fokot is mértek már ezen a napon

Az augusztus 27-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 3,2 Celsius-fokot 1993-ban jegyezték fel, Borsodnádasd és Fügöd településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1992-ben mért eredmény tartja, amikor 38 fokot mutattak a hőmérők Jászberényben.

Nem hoz jelentős lehűlést a hidegfront

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint jelenleg nincs front. Az ország nagy részén továbbra is nagy a hőség, amely minden szervezetnek intenzív, tartós terhelést jelent. Különösen a kisgyermekek és az idősekre veszélyeztetettek. Az UV-sugárzás erős lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, ezt követően alapvetően országszerte sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Délután helyenként zápor, a délnyugati határ mentén esetleg zivatar előfordulhat. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!