Nagyot változik az időjárás (2020.05.12.)

Borús, hűvös időre számíthatunk ma, és bár holnaptól ismét melegebb lehet, a már-már nyárias napsütés egyelőre nem tér vissza.

A reggeli, délelőtti csapadék lassanként mindenütt megszűnik, illetve a szél is mérséklődik. Délután észak felől gyorsan csökkenni kezd a felhőzet, ezzel együtt hűvös nap áll ma előttünk - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzéséből. A hőmérséklet napközben 13-18 fok között alakul, de a tartósabban felhős délnyugati országrészben csak 11-12 fokos maximumra lehet számítani. Éjszaka többnyire derült marad az ég, de a Dunántúlon nagyobb területen megnövekedhet a felhőzet, amihez hajnalban néhol gyenge eső, futó zápor is társulhat. A levegő késő estére 6-11, hajnalra mínusz 3 és plusz 8 fok közé hűl vissza - fagy a hidegre hajlamos helyeken várható.

Az elkövetkező napokban szükség lesz az esernyőre, ha kimozdulunk
Az elkövetkező napokban szükség lesz az esernyőre, ha kimozdulunk. Fotó: Getty Images

Holnap nyugat, délnyugat felől is egyre több és vastagabb felhő érkezik az ország fölé. Napközben az Alföldön még hosszabb napsütéses időszakok is lehetnek, ugyanakkor az északi megyékben szórványosan, délebbre helyenként előfordulhat eső, egy-egy zápor, esetleg zivatar is. Jó hír viszont, hogy lassan visszatér a meleg: az északi tájakon 12-19, az ország többi részén 20-26 fok körüli csúcshőmérséklet valószínű.

Csütörtökön a nap első felében főként délen, délkeleten hosszabb, másutt inkább rövidebb napos időszakokat enged a változó mennyiségű felhő. Délutántól aztán dél felől vastagodni kezd a felhőzet, ami mellett egyre többfelé alakulhat ki eső, zápor, illetve elsősorban délen és keleten zivatar is, illetve gyakran megerősödik a nyugatias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön az északi és nyugati megyékben 15-22, másutt 23-28 fok között várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!