Mutatjuk, meddig tart a havazás (2019.12.02.)

Hétfő reggelre fehérbe öltözött az ország nagy része, sok helyen esőre, ónos esőre is számítani lehet. De vajon meddig tart a havazás?

Hétfőn a déli órákig borult lesz az ég, majd észak felől gyorsan felszakadozik, jelentősen csökken a felhőzet - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Délelőtt az ország északkeleti harmadában és a főváros térségében havazás, délen, és az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon döntően eső lesz a jellemző, de a kettő közti átmeneti zónában eső, havas eső, fagyott eső, havazás, néhol ónos eső egyaránt előfordulhat.

Kora délutántól kezdve észak felől gyorsan megszűnik a csapadék, egyre inkább csak délen lehet eső, ami havas esőbe, havazásba vált át. Késő estére mindenütt megszűnik a csapadék. A déli, délkeleti szél északnyugatira fordul, többfelé megélénkül, a Dunántúlon néhol meg is erősödik, így Dunántúli-középhegységben hóátfúvás is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között valószínű. Késő estére általában -3, +3 fok közé csökken a hőmérséklet, de a havas, kevésbé szeles északkeleti tájakon már késő este jóval hidegebb lesz ennél.

Havazással indult a hét
Havazással indult a hét. Fotó: iStock

Kedden napközben alapvetően gyengén felhős idő várható, legfeljebb egy-egy hózápor alakulhat ki. Az északnyugati szél helyenként megélénkül, majd estére mérséklődik a légmozgás. A hajnal fagyos lesz, az Északi-középhegységben és a havas tájakon -10 fok környékére süllyedhet a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos idő lesz gomolyfelhőkkel, de az ország északkeleti harmadában az erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés hatására zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északnyugati szél ismét nagy területen megerősödik.A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?