Mutatjuk, hol készüljön esőre (2019.11.12.)

Ma és holnap kettészakad az ország: míg nyugaton esőre, erős szélre és hűvös időre lehet számítani, keleten kevés csapadék várható, és néhány órára a nap is kisüthet.

Kedden többnyire borult lesz az ég, de a Tiszántúlon néhány órás szűrt napsütésre lehet számítani a fátyolfelhők mellett - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Dunántúlon, a Duna vonala mentén és az Északi-középhegység nyugati felén sokfelé várható eső, általában kiadós csapadék hullhat. Keleten kicsi a csapadék esélye. Napközben a keleti, délkeleti szelet még csak kevés helyen, estétől a délkeleti, déli szelet azonban már több helyen kísérhetik erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet az Alpokalján 7, 9, a Tiszántúlon 17 és 20 fok között valószínű. Késő este 5 és 18 fok között alakulhat a hőmérséklet, a középső országrészben melegebb lehet, mint délután.

A Dunántúlon sokfelé várható eső
A Dunántúlon sokfelé várható eső. Fotó: iStock

Szerdán a Dunántúlon túlnyomórészt borult lesz az ég, másutt viszont lehetnek rövid napos időszakok is. Több helyen, akár több alkalommal is eleredhet az eső, zápor, egy-egy helyen zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északi, északnyugati, míg másutt a déli, délkeleti szél lesz erős, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 20, nyugaton ugyanakkor csupán 8 és 13 fok között valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nyugat felől tovább csökken a felhőzet, nagyrészt kiderül az ég, majd hajnalban az északnyugati, északi tájakat ismét vastagabb felhők érik el, és arrafelé néhol kisebb eső, zápor már lehet. A délnyugatira forduló szél néhol megélénkül. Hajnalban az Észak-Dunántúlon ismét északnyugatira vált a szél, ezzel együtt erősödni kezd.Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között várható. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.