Mutatjuk, hol csaphatnak le záporok (2020.09.16.)

Bár a hőmérséklet napközben nem változik jelentősen, éjjel többfelé akár 11 fokig is hűlhet a levegő, hajnalra pedig megérkezik a csapadék.

Dél felől fátyolfelhők érkeznek fölénk, amelyek kissé szűrhetik a napsütést, emellett kevés gomolyfelhő is képződik - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) szerdai előrejelzésében, melyből az is kiderül, napközben csapadék továbbra sem várható. Főként a Duna vonalában és a déli országrészben megélénkül, néhol megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 között valószínű. Késő estére többnyire 16 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Szórványosan várható az ország egyes részein zápor, zivatar. Fotó: Getty Images
Szórványosan várható az ország egyes részein zápor, zivatar. Fotó: Getty Images

Hűvös lesz az éjszaka

Az ország nagy részén változó vastagságú fátyolfelhőzet lesz az égen, emellett az északnyugati határvidéken már gomolyfelhők is növekedhetnek. A Fertő környékén a hajnali, kora reggeli órákban már előfordulhat egy-egy zápor, zivatar, másutt csapadék nem várható. Kezdetben gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, majd hajnaltól a Nyugat-Dunántúlon már egyre többfelé megélénkül az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17 fok között alakul.

Csapadékos csütörtök

Kezdetben magasszintű felhőzet szűrheti a napsütést, majd a déli óráktól egyre többfelé megnövekszik a gomolyfelhőzet, és szórványosan zápor, zivatar is várható, eleinte főleg nyugaton és északon, majd másutt is. A szél északira, északkeletire fordul, délutántól sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatar térségében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!